Hirdetés

Teljes az angolok öröme

Mind a négy angol labdarúgócsapat bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe: a Liverpool és a Chelsea után a Manchester United és az Arsenal is kiharcolta a továbbjutást a nyolcaddöntős párharcok szerdai játéknapján.

Páva Adorján

2009. március 13., 12:092009. március 13., 12:09

A Vörös Ördögök 2-0-s hazai győzelmüknek köszönhetően léptek tovább az Internazionalét búcsúztatva, míg az Ágyúsok tizenegyespárbajban bizonyultak jobbnak az AS Románál a sorozat májusi döntőjének helyszínén, a Stadio Olimpicón. Így mind a három angol–olasz nyolcaddöntős párharcban a szigetországiak bizonyultak jobbnak – az itáliaiakat egyetlen együttes sem képviseli a legjobb nyolc között.

A címvédő manchesterieknek kevesebb izgulnivalójuk volt, mint az Arsenalnak, ezzel együtt Alex Ferguson együttese szintén szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az Inter két kapufát is lőtt az Old Traffordon. Ám az első félidő elején Vidics, majd a második játékrész első perceiben Cristiano Ronaldo pontosabban célzott, így az idegenbeli 0-0 után végül magabiztos továbbjutást ünnepelhettek a szigetországiak.

„A Manchester megérdemelten jutott tovább. Ezt el kell fogadnunk, ettől függetlenül nem érheti negatív kritika a csapatomat, mert jól játszottunk, de a szerencse nem a mi oldalunkon állt” – mondta José Mourinho, az Internazionale portugál vezetőedzője. A Vörös Ördögök skót mestere, Sir Alex Ferguson szintén elismerte, hogy a szerda esti mérkőzés egyes időszakaiban a vendégek irányították a játékot. „Nagyszerűen kezdtünk, de a gólunk után az Inter jobban játszott. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, így visszavettük a mérkőzés irányítását” – értékelt Ferguson a 2-0-s siker után.

A nyolcaddöntő legkiélezettebb összecsapását az olasz fővárosban játszották, ahol az Arsenal tizenegyesekkel búcsúztatta az AS Romát, amely Juan révén gyorsan ledolgozta a Londonban kialakult hátrányát, de több gól már nem esett a rendes játékidőben, illetve a hosszabbításban sem. Sőt a párharc a büntetők első öt köre után sem dőlt el, mivel mindkét oldalon egy-egy játékos – Vucsinics, illetve Eduardo – hibázott.

Végül a nyolcadik körben dőlt el a továbbjutó kiléte, amikor Diaby betalált, míg Tonetto kihagyta. Arséne Wengert, a vendégek francia vezetőedzőjét lenyűgözte csapata mentális ereje. „Miután nem sikerült a hosszabbítás végéig eldönteni a párharcot, pedig megvolt rá a lehetőségünk, majd kihagytuk az első büntetőt, hatalmas lelkierőre volt szükség, hogy továbbjussunk. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert megmutattuk, hogy igenis van tartásunk, annak ellenére, hogy sokan ezt hiányolják az Arsenalból” – nyilatkozta Wenger. Luciano Spalletti is elégedett volt csapatával, mert, mint mondta, a sérülésektől és eltiltás miatt megtizedelt AS Roma nagyszerűen helytállt. „Büszkék lehetünk a teljesítményünkre, de azt is látni kell, hogy még fejlődnünk kell” – értékelt röviden Spalletti.

A legtöbb gól szerdán Barcelonában esett, ahol a katalánok – az idegenbeli 1-1 után – 5-2-re verték az Olympique Lyont. Josep Guardiola, a hazaiak trénere kijelentette, nem bánná, ha egy angol sztárcsapattal kerülnének szembe: „Aki Bajnokok Ligáját akar nyerni, annak a legjobbakkal kell megküzdenie. Nem ijedünk meg a kihívástól, amely biztosan nehéz mecscseket jelentene számunkra, de biztos vagyok abban, hogy a riválisunknak is legalább ilyen nehéz lenne”.

Szerdán még az FC Porto harcolta ki a negyeddöntőbe jutást, ugyanis a madridi 2-2-t követően hazai pályán gól nélküli döntetlenre zárt az Atléticóval. Így   a pénteki nyoni sorsoláson a Porto, a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Villarreal és a Bayern München lesz érdekelt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés