
Párosban is kikapott vasárnap Románia Fed Kupa-csapata a világcsoport kolozsvári osztályozóján, de az Alexandra Dulgheru, Irina Begu kettőse által elszenvedett 7:6, 6:7, 7:10 arányú vereség Annika Beck és Julia Goergessel szemben már nem számított, hiszen az már előtte eldőlt, hogy a vendég németek maradnak bent a női teniszválogatottak élvonalában, miközben Simona Halepék egy év után visszatérnek a második értékcsoportba.
2016. április 18., 19:382016. április 18., 19:38
Alina Tecşor kapitány durvának nevezte a 4-1-es összesítettbeli vereséget, de szerinte ennél jobb keretet nem tudott volna összeállítani a hétvégére. Úgy érzi, hogy nem vallottak szégyent a világranglistán negyedik helyezett Németországgal szemben, és továbbra is a legjobb tizenhat között vannak – a ranglistán most a 9. helyen állnak. Amúgy a vendégek kapitánya, Barbara Rittner is sajnálatának adott hangot, amiért Románia kiesett a top nyolcból, mert szerinte képesség tekintetében továbbra is ott lenne a helye.
A piros-sárga-kékek, mint ismeretes, a sportági szövetség idén megváltoztatott szabályzata miatt kapták a hozzájuk hasonlóan eddig is világcsoportbeli németeket ellenfélnek egy, a második csoportból érkező alakulat helyett. Halepéken kívül Ausztrália (4-0-ra kapott ki az Egyesült Államoktól), Olaszország (4-0-ra Spanyolországtól) és végül Oroszország (3-2-re Fehéroroszországtól) maradt alul a hétvégi osztályozókban. A második értékcsoportban való szereplésért rendezett párharcokból különben Belgium, Szlovákia, Kína és Ukrajna került ki győztesen.
Mindeközben a hétvégi végsőkig kiélezett elődöntőben a címvédő Csehország 3-2-re verte Svájcot, míg Franciaország szintén 3-2 arányban győzte le Hollandia csapatát. A finálé novemberben lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!