Hirdetés

Tamaș hazatérhet – Csapatnyi új játékos a Steauánál

Szerződést bontott kedden Gabriel Tamaș az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság kilencedik helyén álló Cardiff City-vel, így az utolsó akadály is elhárult a 32 éves hátvéd hazaigazolása elől. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 02., 17:572016. február 02., 17:57

Várhatóan a Steauához tér majd vissza, George Becali klubtulajdonos ugyanis pár nappal ezelőtt már bejelentette, hogy megegyeztek a korábbi válogatott játékossal, akit tavaly júliusban a román bajnokcsapat volt edzője, Mirel Rădoi rúgott ki a reggeli késéshez vezető éjszakai mulatozása miatt.

Laurențiu Reghecampf kerete tehát alaposan átalakult az alapszakasz őszi idényében látottakhoz képest: Tamaș érkezésével már tizenegyre nő az új igazolások száma. Sajtóhírek szerint a fővárosi piros-kékek még további két futballistát szeretnének megszerezni, nem véletlen tehát, hogy kedden megváltak három fiataljuktól – Alexandru Tudorie, Rareș Enceanu és Cătălin Ștefănescu a Ionel Ganea edzette Voluntari-hoz szerződik. Az Ilfov megyei újonc amúgy szerződést kötött Vlad Achimmal is, aki a Viitorullal bontotta fel a megegyezését.

Az élmezőny tagjai közül a Dinamo jegyzett kedden távozót: Cosmin Matei a görög élvonal 13. helyezettjéhez, az Athéni Atromitosz együttesével írt alá, miután az 50 ezer eurót fizetett érte a bukaresti „kutyáknak\". A Marosvásárhelyi ASA is a héten vált meg két középpályásától – Romario Kortzorgtól és Luis Pedrótól –, így kevesebb mint két héttel a téli szünet vége előtt továbbra is csak a Kolozsvári CFR és a Craiova háza táján nincs játékosmozgás, a Liga 1 többi együttese többé-kevésbé átalakította keretét az alapszakasz utolsó két fordulójára, illetve az azt követő rájátszásra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés