Hirdetés

Támadásra készül Románia – Puşcaş is kapott meghívót

Románia labdarúgó-válogatottja megkezdte hétfőn felkészülését az északírek elleni pénteki, bukaresti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre és az azt követő, november 18-ai dánok elleni barátságos találkozóra.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. november 10., 16:242014. november 10., 16:24

Miközben a külföldi bajnokságokban szereplők nevét már korábban bejelentették, addig a hazai élvonalból meghívottak listáját csak vasárnap este tették közzé a sportági szövetség hivatalos honlapján. Ahogy azonban azt lapunk is előrejelezte, a Liga 1-ből immár nem csak steauás és astrás focisták ölthetik magukra a válogatott mezét, hanem visszatérhet a Marosvásárhelyi ASA által foglalkoztatott hátvéd, Sepsi László, továbbá a Viitorul védőjének, Bogdan Mitreának a neve is bekerült Anghel Iordănescu 25 fős keretébe.

A régi-új szövetségi kapitány hétfői sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy őket a továbbra is sérülésével bajlódó Răzvan Raț helyettesítésére hívta be, de azért a Szaloniki PAOK játékosa is helyet kapott a keretben. Ő külön edzésprogrammal kezdi a felkészülést, és majd csak az orvosi vizsgálatok alapján dől el, hogy pályára léphet-e pénteken.

„Mitrea hiába klubcsapata gólkirálya, a válogatott szintjén még tapasztalatlan. Sepsi ugyanakkor már kellő szakértelemmel rendelkezik. Latovlevici az utóbbi időkben nem játszott sokat, ezért nem is hívtam be. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy nagy veszteség lenne számunkra, ha Raț nem játszhatna az északírek ellen, mert azt hiszem, egyik focista sem sértődik meg, ha azt mondom, hogy esetleges távolmaradását nem tudnák teljesen pótolni” – magyarázta.

Iordănescu emlékeztetett, hogy az FRF technikai igazgatójaként az elmúlt évben részt vett a válogatott minden egyes mérkőzésén és edzésén, jól ismeri a játékosokat. Tekintettel arra, hogy a csapat eddig is eredményes volt a selejtezősorozatban, drasztikus változtatások helyett hosszú távú építkezésben gondolkodik.

Románia legjobbjaitól így továbbra is 4-2-3-1-es felállásra lehet számítani, ugyanakkor Iordănescu támadóbb szellemű játékot vár a csapattól, szeretné, ha már a soron következő mérkőzésén stabil védelem mellett gyakrabban veszélyeztetnék az ellenfél kapuját.

A szövetségi kapitány mellett két Bihar megyei futballista, az olasz Internazionale ifjúsági csapatának először behívott gólvágója, George Pușcaș, illetve a Steaua tapasztalt ékje, a kezdő tizenegybe várható Keserű Claudiu is jelen volt a sajtótájékoztatón. Előbbi beismerte, hogy meglepődött a meghíváson, azt hitte, hogy „viccelnek vele”, de nyilván örül, hogy bekerült a „nagyok” közé.

A 18 éves, margittai születésű csatár Keserűhöz hasonlóan felkészültnek érzi magát a pénteki meccsre. Románia válogatottja, mint ismert, az F jelű selejtezőcsoport második helyén áll, míg északír vendégei eddig száz százalékos teljesítménnyel listavezető. 

Románia kerete, kapusok: Pantilimon (Sunderland), Tătărușanu (Fiorentina), ifj. Silviu Lung (Giurgiui Astra).

Hátvédek: Luchin (Steaua), Chiricheș (Tottenham), Gardoș (Southampton), Grigore (Toulouse), Moți (Ludogorec), Raț (PAOK), Papp (Steaua), Sepsi (ASA), Mitrea (Viitorul).

Középpályások: Chipciu (Steaua), Bicfalvi (Lutzk), Hoban (Hapoel Bersheeva), Maxim (Stuttgart), Pintilii (al-Hilal), Torje (Konyaszpor), Sâmnărtean (Steaua), Prepeliță (Steaua), Enache (Astra), Tănase (Steaua).

Csatárok: Keserű (Steaua), Pușcaș (Inter), Stancu (Genclerbirligi).

Telkiben a Dárdai-csapat

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportjában 4 ponttal negyedik helyen álló Magyarország labdarúgó-válogatottja is megkezdte a felkészülést a pénteki budapesti, Finnország elleni találkozóra és az azt követő oroszok elleni felkészülési meccsre. Dárdai Pál szövetségi kapitány Pintér Ádámot is meghívta a keretbe, ám a görög Levadiakosz futballistája végül sérülés miatt nem érkezett meg a telki edzőközpontba.
A keret, kapusok: Király (Fulham), Dibusz (Ferencváros), Bogdán (Bolton).
Hátvédek: Fiola (Paks), Varga J. (Debrecen), Poór Patrik (MTK), Juhász (Videoton), Lang (Győr), Kádár (DVTK), Forró (Újpest).
Középpályások: Tőzsér (Watford), Elek (DVTK), Simon Ádám (Videoton), Kalmár (Leipzig), Gera (Ferencváros), Kovács (Videoton).
Csatárok: Simon K. (Újpest), Stieber (Hamburg), Lovrencsics (Lech Poznan), Nikolics (Videoton), Dzsudzsák (Moszkvai Dinamo), Gyurcsó (Videoton), Szalai (Hoffenheim), Priskin (Győr).

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés