Hirdetés

Talpra állt a Dinamo

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – A Steaua Buzăuban botlott, az Urziceni a vendég Mioveni-től szenvedett vereséget. A címvédő Dinamóval már nem bírt az Aradi UTA labdarúgócsapata a Liga 1 őszi idényének 17., zárófordulójában: miután a Maros-partiak az elmúlt fordulóban 1-0-ra legyőzték a Rapidot, szombaton 3-1-es vereséget szenvedtek az új edző, Cornel Ţălnar által irányított Dinamo otthonában, így a fővárosiaknak megszakadt öt mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata.

Gazda Árpád

2007. december 03., 00:002007. december 03., 00:00

A bukarestiek Adrian Cristea találata után lendültek bele a játékba: a címvédő csapat középpályása húsz méterről talált be az első félidő végén. Később Bratu percei következtek, aki kétszer is közelről vette be a vendégek kapuját. Az aradiak csak a hajrában veszélyeztettek, amikor Hidişan kapufája után Drida közelről már pontosabb volt. Marin Barbu, a partiumiak vezetőedzője a Rapid elleni siker után kialakult euforikus hangulattal magyarázta a kudarcot. „A házigazdák sokkal motiváltabbak voltak. Talán a Rapid elleni győzelem elaltatott minket, az, hogy három pontot szereztünk az egyik, végső sikerre is esélyes együttes ellen, kikapcsolta a játékosaimat. A Vaslui elleni következő összecsapás jóval nehezebb lesz, de remélem, jobban akarjuk majd a győzelmet, és ha összejön, azután a sikerek már nem visszafognak majd, hanem még inkább motiválnak” – jelentette ki Marin Barbu.

A Târgu Jiu-i Pandurii–Besztercei Gloria találkozó szintén 3-1-re végződött, ám a vendégek javára. A forduló egyik meglepetését a Steaua okozta, amely 1-1-re végzett a Buzăui Gloria vendégeként, annak ellenére, hogy George Becali, a Steaua klubtulajdonosa biztos volt a sikerben Constantin Bucurral, a buzăuiak támogatójával fennálló baráti kapcsolata miatt. „Olyan ez, mintha lenne egy barátod, akit megetetsz, megitatsz, testépítő szalonba küldöd, hogy megerősödötten vegye fel a harcot az ellenséggel, ő meg jön, és álmodban lelő. Mindenre számítottam, csak erre nem, ekkora idiótát még nem látott a föld” – kelt ki magából Becali. A forduló előtt második helyen állt Urziceni-i Unirea is nagy pofont kapott: 2-0-ra kikapott a vendég Mioveni-i Daciától, első hazai vereségét szenvedve el ebben az idényben. „Valami megszakadt a csapatom játékában, nem is értem, mi történt, de éppen ezért is magamra vállalom a felelősséget” – jelentette ki a találkozó után Dan Petrescu, az Urziceni trénere. A Rapid ezúttal nem hibázott: Mazilu hajrában lőtt góljával 2-1-re verte a vendég FC Vasluit.

Hírösszefoglaló


Liga 1, 17. forduló: Târgu Jiu-i Pandurii–Besztercei Gloria 1-3 (Ad. Rusu 44., ill. Tîrnăveanu 20., 43., Tilincă 57.), Urziceni-i Unirea–Mioveni-i Dacia 0-2 (Cr. Bratu 22., Costescu 79.), Buzăui Gloria–Steaua 1-1 (Bunică 91., ill. Dică 78.), Dinamo–Aradi UTA 3-1 (Cristea 43., Fl. Bratu 50., 63., ill. Drida 90+2.), Rapid–FC Vaslui 2-1 (Cesinha 17., Mazilu 82., ill. M. Matei 51.), Piatra Neamţ-i Ceahlăul–Craiovai U 1-0 (Rusmir 64.), Iaşi-i Poli–Galaci Oţelul 2-2 (Milea 18., Cernoch 89., ill. Székely 6., D. Stan 12.). A Konstancai Farul–Temesvári Poli Ştiinţa és a Kolozsvári CFR–Kolozsvári U találkozó lapzárta után ért véget. A 11. fordulóból elhalasztott Steaua–Besztercei Gloria mérkőzést ma játszszák (Kanal D, 20.30).

A Liga 1 állása:

1. CFR 16 12 4 0 27-10 40

2. Rapid 16 9 5 2 26-13 32

3. Urziceni 17 9 5 3 21-14 32

4. Temesvár 16 9 4 3 34-23 31

5. Dinamo 17 8 5 4 27-16 29

6. Steaua 16 8 5 3 15-10 29

7. Vaslui 17 7 6 4 26-18 27

8. Beszterce 16 7 4 5 22-23 25

9. Galac 17 7 1 9 25-34 22

10. Ceahlăul 16 6 2 8 18-20 20

11. Mioveni 17 5 5 7 18-20 20

12. Buzău 17 5 3 9 17-31 18

13. Craiova 17 5 2 10 16-21 17

14. Iaşi 17 4 4 9 17-23 16

15. Pandurii 17 3 5 9 16-22 14

16. UTA 17 3 5 9 15-23 14

17. Farul 16 3 4 9 7-18 13

18. Kolozsvári U 16 1 7 8 19-26 10

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés