Hirdetés

Talmácsi Gábor előnye kilencpontosra nőtt

Motorsport – A 125 köbcentiméteresek között versenyző Talmácsi Gábor kilencpontosra növelte előnyét az összetett pontversenyben, miután második lett Motegiben a gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíján. A győzelmet az olasz Mattia Pasini szerezte meg, aki rajt-cél győzelmet aratott.

Gazda Árpád

2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00

A harmadik helyen Talmácsi legnagyobb riválisa, a spanyol Héctor Faubel végzett. A vb-ből még három futam van hátra. „Nehéz verseny volt, örülök a második helynek. Próbáltam tartani a tempót Pasinivel, ám a végéhez közeledve, láttam, hogy kockázatos lenne, ha elkezdenék vele küzdeni. Tudtam, hogy Faubel nagyon lemaradt, és beosztottam az előnyömet: a bajnokság szempontjából így is fontos pontokat szereztem” – mondta Talmácsi, aki két évvel meghosszabbította szerződését csapatával, az Aspar Teammel. A megállapodás szerint 2008-ban két gyári RSA Aprilia áll majd Talmácsi rendelkezésére a 125 kcm-es kategóriában. A következő esztendőben – előző évi eredménytől függetlenül – mindenféle opció nélkül biztosítják számára a 250 kcm-es géposztályban történő indulást két gyári RSA motorral, teljes gyári támogatással.

A MotoGP-ben már eldőlt az idei világbajnokság sorsa: az ausztrál Casey Stoner behozhatatlan előnyre tett szert, miután Motegiben hatodik lett, míg fő riválisa, az olasz Valentino Rossi csak a 13. helyen végzett. Stoner pályafutása első vb-címét szerezte ebben a géposztályban.

MTI


Japán Nagydíj, 125 kcm: 1. Mattia Pasini (olasz, Aprilia), 2. Talmácsi Gábor (Aprilia), 3. Héctor Faubel (spanyol, Aprilia). Az összetett pontverseny állása: 1. Talmácsi 229, 2. Faubel 220, 3. Kojama Tomojosi (japán, KTM) 156. 250 kcm: 1. Mika Kallio (finn, KTM), 2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda), 3. Hector Barbera (spanyol, Aprilia). Az összetett pontverseny állása: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 262 pont, 2. Dovizioso 226, 3. Alex De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 208. MotoGP: 1. Loris Capirossi (olasz, Ducati), 2. Randy De Puniet (francia, Kawasaki), 3. Toni Elias (spanyol, Honda). Az összetett pontverseny állása: 1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 297 pont – már világbajnok, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 214, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 188.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés