
Akár már kedd este, a Trencsén elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező idegenbeli első felvonásán (ProTV, 21.30) pályára léphet Gregory Tadé a Steaua színeiben, miután hétfő reggel aláírta a szerződést a román bajnokkal.
2015. július 13., 20:062015. július 13., 20:06
Az elmúlt szezon gólkirályáért már hetekkel ezelőtt bejelentkezett a bukaresti együttes a Kolozsvári CFR-nél, és végül félmillió euróért ütötték nyélbe az átigazolást. A 28 éves francia játékos három évre kötelezte el magát. A DigiSport információi szerint havi 25 ezer eurós fizetésével a fővárosi piros-kékek második legjobban fizetett futballistája lett Chipciu után – ő havi 30 ezer eurót kap.
A fellegváriak eddigi gólvágója felkészültnek érzi magát ahhoz, hogy kisegítse új csapattársait a szlovák bajnok elleni találkozón. A mérkőzés várhatóan nem lesz sétagalopp, különösen olyan körülmények között, hogy a bukarestiek az idei szezon két tétmeccsén még egyetlen találatot sem szereztek. A DigiSport különben úgy tudja, hogy a Giurgiui Astra két légiósa, Alibec és De Amorim is átkerül a Steauához, de ők csak a zsolnai kiszállás után csatlakozhatnak Mirel Rădoi keretéhez.
A Steauához hasonlóan a magyar bajnok Székesfehérvári Videoton is a kedden kezdődő második selejtezőkör alkalmával kapcsolódik be a legrangosabb európai klubsorozat küzdelmeibe: a walesi The New Saintz elleni párharc első összecsapását idegenben rendezik (Duna Tv, 21 óra) és a fehérváriak új francia edzője, Bernard Casoni óvatosságra int.
Szerinte hiba lenne alábecsülni ellenfelüket, főleg az első selejtezőfordulóban négy gólt szerző Michael Wildra kell majd figyelniük. A csapat hétfőn indult el, de az eddig ékként használt Feczesin Róbert és Rémi Mareval sérülés miatt maradt otthon, míg Branislav Danilovics, Filip Pajovics és Mirko Ivanovszki adminisztrációs problémák miatt nem utazhatott el.
Ez problémát okozhat a keret összeállításakor, hiszen előbbi két kapus hiányában csak két tapasztalatlan, magyar élvonalbeli meccsen még nem védő hálóőrre, Gábor Péterre és Gyánó Józsefre támaszkodhatnak az idegenbeli találkozón. A walesi együttes két és fél éve nem veszített el tétmeccset hazai pályán.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!