2007. szeptember 04., 00:002007. szeptember 04., 00:00
„A csapat összetételét és az előzményeket tekintve elfogadhatónak tartom a mostani szereplést” – értékelt Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója, aki megjegyezte: a küldöttség ugyanúgy nyolc pontot gyűjtött, mint legutóbb Helsinkiben, amikor a tízpróbázó Zsivoczky Attila felállhatott a dobogó harmadik fokára. „A célkitűzésben 3-4 döntős hely, s optimális esetben egy érem megszerzése szerepelt. A kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Máté Gábor egyformán ötödik lett, a szintén diszkoszos Kővágó Zoltán kilencedik, Zsivoczky Attila pedig a 12. helyen zárt” – mondta Mérei László. A szakmai igazgató hozzátette, a jövőben is ettől a négy versenyzőtől lehet majd várni jobb eredményeket, szűk az a kör, amelynek tagjai nemzetközi szinten a legjobbak közé kerülhetnek. Mérei örvendetesnek tartotta, hogy bővült a magyar olimpiai csapat, ugyanis a 400 méteren rajthoz állt Petráhn Barbara és Zsivoczky Attila is teljesítette a pekingi induláshoz szükséges szintet. A világbajnoki pontversenyben a magyarok 8 ponttal a 41. helyen végeztek a 203 ország között.
A szintén érem nélkül zárt román küldöttség 15 pontot gyűjtött, és ezzel a 27. lett a ranglistán. A sportvezetők gyengének nevezték a szereplést, ugyanis a vb-k történetében eddig csak egyszer – 2003-ban Párizsban – fordult elő, hogy egyetlen román sportoló sem ért el dobogós helyezést. A legjobban a diszkoszvető Nicoleta Grasu szerepelt, aki negyedik lett. Lidia Şimon maratonfutó ötödikként ért célba, Cristina Iloc-Casandra 3000 méter gátfutásban, míg Claudia Ştef 20 kilométer gyaloglásban végzett a hatodik helyen. A férfiak közül senki nem zárt a legjobb nyolc között. „Pillanatnyilag ennyit érünk. Elmúltak már azok az idők, amikor simán nyertük az érmeket. Az oszakai eredmények láttán változtatásokra lehet számítani a válogatott keretekben” – nyilatkozta Gyöngyössy Zsolt szövetségi edző, aki kiemelte, a vártnál gyengébb eredmények többek között annak tudatók be, hogy Romániában nincsenek meg a megfelelő feltételek a felkészülésre. A tréner hozzátette, a korosztályos nemzetközi versenyeken érmet szerzett atlétákra sem fordítanak kellő figyelmet, ezért „útközben elvesznek”.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.