
Fotó: Krónika
A három éve épül? sportcsarnok avatóünnepségének programjában több más rendezvény is helyet kap. Ezek között szerepel egy sporttörténeti kiállítás is, amelynek témája a csíkszeredai sport múltja – a fényképeket, emléktárgyakat a város lakóitól várják a szervez?k.
Bár a munkálatok még mindig folynak a csíkszeredai sportcsarnok körül – a szerz?dés szerint 2006. szeptember 20-án kellett volna befejez?dniük –, Ráduly Róbert polgármester ígéretet tett, hogy augusztus 3-ára elkészül a több mint három és fél éve épül?, 1200 fér?helyes sportcsarnok. A politikus kifejtette, tudomása szerint ez lesz az ország els? olyan sportcsarnoka, amely költségeinek több mint felét a helyi önkormányzat állta – a beruházás eddig 7,7 millió lejébe került a helyi tanácsnak.
A gy?ri kézilabdacsapat már korábban Erdélybe érkezik: július utolsó hetében Székelyudvarhelyen edz?táborozik. Görbicz Anitáék ez id? alatt egy romániai élcsapattal is megmérk?znek: július 31-én a Brassói Rulmentullal vívnak felkészülési mérk?zést a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. A dunántúli együttesben bemutatkoznak az új szerzemények is: Pálinger Katalin, Katarina Mraviková és Tomori Zsuzsanna a jöv?ben Gy?rben folytatja pályafutását, míg Radulovics Bojana visszavonult az aktív játéktól.
fotó: Kristó Róbert
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.