
Fotó: Krónika
A szakember kilétére a Brassóban ma rajtoló Román Kupa-küzdelmek után derül fény, addig nem szeretnék elárulni, hogy a konstancai Lucian Râºniþã, a steauás Radu Voina és a dinamós ªtefan Constantin közül ki lesz az új vezetőedző. Kocs Levente tréner kapusedzőként dolgozik tovább.
A Hargita megyei város először ünnepelhet élvonalba jutott férfi kézilabdacsapatot, korábban csak a nagypályás kézilabda idején büszkélkedhetett a legjobbak között versengő együttessel. A történelmi feljutás szombaton vált biztossá, amikor a két éve alapított Székelyudvarhelyi KC legyőzte a vendég Tordai Potaisát, így egy fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a C csoport élén a Nagyváradi CSM-mel szemben.
A klubvezetés egy év másodosztályos szereplés után – tavaly az ifjúsági bajnokságot nyert ISK játékosaira épülő KC a 6. helyen végzett –, 2006-ban a feljutást tűzte ki célul, és az idei szezon előtt megerősített csapata megfelelt az elvárásoknak. A jó eredmények láttán a klubvezetés áprilisi elnökségi ülésén hároméves tervet dolgozott ki, amely szerint a feljutás utáni első évben a bennmaradás, az azt követő évben az első nyolc hely valamelyikének megszerzése, utána pedig az európai kupaszereplés lesz a csapat célkitűzése. „Nagyon sokan megvalósíthatatlannak, álomszerűnek tartották a feljutást is, mégis sikerült, úgyhogy ezek az elvárások is teljesíthetők. Ott a resicabányai példa: az UCM két év alatt Challenge Kupa-győzelemig jutott” – mondta Benedek Árpád Csaba. A klubvezető hozzátette, megkétszerezett, 400 ezer eurós költségvetéssel készülnek a jövő idényre. A tervek szerint egy szovátai edzőtábor után, augusztusban hatcsapatos nemzetközi tornán vesz részt a KC Érsekújváron, európai kupákban szereplő, magyar, osztrák, cseh és szlovák csapatok társaságában – az elmúlt két évben a Pick Szeged nyerte a küzdelmeket. A KC vezetői augusztus végén Udvarhelyen is szerveznének egy nemzetközi tornát.
A Székelyudvarhelyi KC feljutásának Skaliczky László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is örült. A szakember 2006 márciusa óta többször is tartott edzéseket a csapatnak. „Már tavaly feltűnt a játékosok ambíciója és a vezetők elkötelezettsége. A tehetséges fiatalokban megvolt a sportág iránti alázat és elkötelezettség, ami nélkül nem lehetett volna ezt a történelmi tettet végrehajtani” – nyilatkozta a Krónikának Skaliczky László. A magyar szövetségi kapitány legutóbb a válogatottal járt Udvarhelyen. „Érezhetően sokat fejlődtek tavalyhoz képest. A megfelelő ritmus megtalálásával ütőképesebbé vált a felállt védelem elleni játékuk” – mondta a szakember, aki nem érzi úgy, hogy érdeme lenne a KC feljutásában. „Nagyon kedves meghívásnak tettem eleget, szívesen segítettem, de az érdem kizárólag a csapaté és a klubvezetésé” – tette hozzá.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.