2013. január 21., 19:412013. január 21., 19:41
A HSC pénteken 3-2-re verte a Vákár Lajos Mûjégpályán a toronymagasan listavezetõ Dunaújvárost, és abban a reményben várta a Brassóban 4-0-s vereséget szenvedõ Érsekújvár vasárnapi látogatását, hogy egy sikerrel 6 pontos elõnyre tesz szert a nyitramenti együttessel szemben. Az egyetlen rossz elõjelet a statisztika jelentette: ebben az idényben a csapatok már hat alkalommal találkoztak egymással, amelyek közül négyet nyert a felvidéki csapat, és csak kettõt a HSC.
A vasárnapi összecsapás a székelyföldiek kedve szerint kezdõdött: Novak már a 3. percben gólt lõtt, és ezután is a hazaiak voltak veszélyesebbek. A második játékrészben azonban nagy fordulat következett – bár a csíkiak eljutottak helyzetekig, csupán egyszer voltak eredményesek, miközben a jóval pontosabban játszó vendégek négyszer bevették a HSC kapuját. Az utolsó harmadban pedig az eredmény (2-4) már nem változott. „Négy új játékost hozott az Érsekújvár, ami egy többletet adott a játékuknak. Sajnos sokat hibáztunk védekezésben, amellyel élni is tudtak az érsekújváriak” – értékelt Timo Lahtinen, a HSC finn trénere. Svéd kollégája, a Brassói Coronát irányító Greg Lindqvist pénteken még megtalálta a nyerõtaktikát a felvidékiek ellenében, vasárnap azonban tanítványai már nem bírtak az éllovas Dunaújvárossal. Pedig ezen a meccsen is az erdélyi csapat került elõnybe Antal révén, a Dab azonban a második játékrész végén egyenlített, a harmadik negyed elsõ percében pedig átvette a vezetést, amelyet már nem engedett ki kezébõl (1-2). „Olyan volt a hétvége, mintha egy rájátszásos minitornán vettünk volna részt. Sajnos egy olyan csapat ellen, mint a Dab.Docler, bármilyen egyéni hibáért fizetni kell. Ugyanakkor gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen kifulladásig küzdöttek. A következõ kiszállásainkon a 6 pont megszerzése a cél, hogy versenyben maradjunk a play-offba jutásért” – fogalmazott Greg Lindqvist.
A jelenleg ötödik helyezett Brassó pénteken Érsekújvárra, vasárnap pedig a Ferencváros otthonába, Pesterzsébetre látogat, miközben a HSC Miskolcon, majd Dunaújvárosban játszik fontos mérkõzést. Mindkét erdélyi csapatra még 10 találkozó vár az alapszakaszban, amelynek elsõ négy helyezettje jut a rájátszásba.
A Mol Liga élcsoportja: 1. Dab.Docler 95 pont/39 mérkõzés, 2. Miskolc 68/37, 3. Érsekújvár 67/39, 4. HSC 67/38, 5. Brassó 60/38, 6. Ferencváros 26/37, 7. Újpest16/38.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.