2011. május 20., 08:232011. május 20., 08:23
A legfontosabb kérdés, hogy a már bajnok Galac mögött álló Temesvár megőrzi-e második helyét, amely Bajnokok Ligája-selejtezőt ér, vagy a bánságiakat egypontos lemaradással követő Vasluinak az utolsó métereken sikerül megelőznie Béga-parti riválisát. A temesváriak a már biztos Európa Liga-résztvevő Dinamót látják vendégül, míg a Vaslui a Pandurii otthonába látogat. A Vasluinak mindenképpen nyernie kell, a Temesvár pedig maximum egy pontot szerezhet ahhoz, hogy helyet cseréljen a két csapat, ugyanis az egymás elleni mérleg a bánságiaknak kedvez (2-1, 1-1).
A másik, jelentősebb téttel bíró párharcot a Steaua és a Gaz Metan vívja az EL-indulásért. Az erdélyiek akkor bizakodhatnak, ha az utolsó körben megelőzik a 6. helyen álló, 2 pont előnnyel rendelkező bukarestieket. Ehhez nyerniük kell Craiován, míg a Steaua maximum döntetlent érhet el a Kolozsvári CFR vendégeként. A Gaz Metan EL-indulásához azonban még ez sem lenne elég, ugyanis a Steaua a Román Kupa szerdai döntőjében is érdekelt, és ha – bajnoki hetedikként – legyőzi a Dinamót, a Liga 1 hatodik helye már nem ér EL-szereplést. A Steaua vendéglátója, a még címvédő Kolozsvári CFR legjobb esetben megőrzi 8. helyét, ám a játékosok számára komolyabb tétje is van a bukaresti rivális elleni találkozónak, ugyanis az új tréner ott fog ülni a lelátón, és a látottak alapján dönthet arról, kit tart meg a jelenlegi keretből. Bár a hivatalos bejelentést csak a hét végére ígérték, Iuliu Mureşan klubelnök már megerősítette, hogy – amint arról lapunkban is beszámoltunk – Alin Minteuant Jorge Costa váltja a vasutascsapat kispadján. A portugál szakember leendő segédje, a játékosként szintén az FC Portóban hírnevet szerzett Jaime Magalhaes társaságában méri fel „élesben” a jelenlegi keret erejét.
Liga 1, a 34., utolsó forduló menetrendje, szombat, 17 órától: Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári U (GSP Tv), Tîrgu Jiu-i Pandurii–FC Vaslui (Digi Sport Plus), Bukaresti Rapid–Brassói FC (GSP Tv), Kolozsvári CFR–Bukaresti Steaua (Digi Sport), Victoria Brăneşti–Besztercei Gloria (GSP Tv), Craiovai U–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport Plus), FC Temesvár–Bukaresti Dinamo (Antena 1), Astra Ploieşti–Galaci Oţelul (Zece Tv), Sportul Studenţesc–Urziceni-i Unirea (GSP Tv).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!