Hirdetés

Szoboszlai visszatér az angolok ellen: kihirdette keretét Marco Rossi a vb-selejtezőkre

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tamás Márk és Sallói Dániel is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.

MTI

2021. augusztus 25., 15:012021. augusztus 25., 15:01

Marco Rossi szövetségi kapitány szerdai kerethirdetése során elhangzott, hogy visszatér a nemzeti csapatba Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája, aki sérülése miatt lemaradt nyáron a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról.

„Két hónappal vagyunk az Európa-bajnokság után, értékeléseket végeztünk, és nem kellett nagy mértékben változtatnunk azon a kereten, amely helyt állt a kontinensviadalon.

Hirdetés
Idézet
Ugyanazt a légkört szeretnénk, amit az Eb-n sikerült kialakítanunk. Tőkésítjük azt a munkát, amit az Eb-n és az előtte lévő harmincöt napban elvégeztünk”

– nyilatkozta Rossi, hozzátéve, hogy nem is volt sok lehetősége a változtatásra. Ugyanakkor újoncként bizalmat szavazott Tamás Márknak, aki lengyel csapatánál alapember lett és régóta figyelte már.

Hozzátette, Sallói Dániel már 2018-ban volt a keret tagja, az azóta eltelt három évben megérett a csapatjátékra, rengeteg gólt szerez az amerikai bajnokságban. Az egyetlen probléma vele, hogy nagy utazás vár rá az Egyesült Államokból.

A magyarok jövő csütörtökön az Eb-döntős angolokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később az albánok vendégeként lépnek pályára, majd szeptember 8-án az andorraiakkal játszanak, ugyancsak otthon.

Az angolok elleni összecsapással kapcsolatban Marco Rossi megjegyezte, az Eb-döntősnek olyan erős kerete van, hogy az eredmény ellenük „meg van írva a csillagokban”, de a múltban már több nagycsapatot is sikerült meglepnie a válogatottnak. Hozzátette, az ilyen meglepetések azért már nem könnyűek, hiszen a gárda felé már sokkal komolyabb a tisztelet.

Az olasz tréner hangsúlyozta, az angolok után Albánia ellen sem lesz könnyű dolga az együttesnek, ráadásul idegenben játszik. Andorráról szólva a tréner kijelentette, a magyar válogatott senkit sem becsülhet alá, elég csak 2017 júniusára gondolni, amikor a miniállam legjobbjai 1-0-ra nyertek.

A két hazai összecsapásra minden jegy elkelt a Puskás Arénában, Marco Rossi szerint a szurkolói hangulat egy olyan vagyon, amit nem tékozolhat el a gárda.

Azonban megkérte a drukkereket arra, ne csináljanak butaságot, ne „buzizzanak vagy cigányozzanak”, hiszen egy esetleges zárt kapus büntetéssel nehéz helyzetbe kerülne az együttes.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az U21-es válogatotthoz visszatérő Gera Zoltán helyére a játékosként többek között a Debrecenben, a Ferencvárosban és a Sampdoriában is megfordult Laczkó Zsolt érkezik a válogatotthoz pályaedzőként. „Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a szakmai stábhoz, nem sokat gondolkodtam Marco Rossi felkérésén. Mindent meg fogok tenni, hogy hogy segíteni tudjak a játékosoknak” – mondta Laczkó.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Nyizsnij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce), Tamás Márk (Slask Wroclaw)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (al-Ittihad Kalba)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés