Hirdetés

Szilveszter Dakar-hangulatban: Gyenes Mani a tereprali perui rajthelyszínén köszönti az újévet

•  Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani

Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani

A jubileumi Dakar Rali maraton kategóriájának megnyerését célozza Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti motoros vasárnap utazik el Peruba.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. december 30., 14:262017. december 30., 14:26

Álmodj, merj és éld át (Dream. Dare. Live It) a mottója a 2018-as Dakar Ralinak, amelynek a jubileumi, negyvenedik kiírásán is rajthoz áll Románia legeredményesebb terepmotorosa, Gyenes Emánuel „Mani”.

A szatmárnémeti pilóta november végén pakolta hajóra KTM-jét, hogy jómaga az idei esztendő utolsó napján üljön repülőre. Reggel indul majd Bukarestből, de az időeltolódás miatt az új évet már a seregszemle perui starthelyszínén, Limában köszöntheti, ahol még további hat nap áll a rendelkezésére az akklimatizálódásra.

Hirdetés
Idézet
Kicsit kezdek izgulni, már csak ez jár a fejemben. Már várom az indulást, szeretném versenyben érezni magam”

– mondta a Krónikának Mani. Számára viszont már megszokott ez a „sportos” szilveszter, hiszen a 2018-as már a nyolcadik Dakarja lesz, ráadásul 2007-ben még az „eredeti” afrikai terepviadalba is belekóstolhatott. „Most sokkal jobb formában vagyok. Tapasztaltabb lettem, és erőnlétileg is felkészültebb vagyok” – magyarázta. Céljai viszont nem változtak: újfent korábbi legjobb eredményét szeretné túlszárnyalni, amely a 2017-es 17. hely révén a 2016-ban elért 14. helye maradt.

Idézet
Ezt már egyre nehezebb elérni, mert mindig jönnek egyre jobb versenyzők a gyári csapatoktól”

– tette hozzá.

A gyáriak pilótái már szinte hagyományosan az élen zárnak, de azért Mani rámutatott, hogy egy-két privát csapat is be szokott férkőzni közéjük. Kérdésünkre úgy vélte, hogy neki csak akkor lehetne esélye arra, hogy egy gyári csapat felkeresse, ha dobogón zárna. Ráadásul még akkor is csekély, mert Románia túl kis piac az olyan nagy motorgyártóknak, mint amilyen a KTM. Mint megtudtuk, a Dakaron is lehetőség van arra, hogy egy tőkeerős szponzorral valaki „bevásárolja” magát egy kisebb gyári csapathoz, de igazán nagy konstruktőrök olyan országokból toboroznak, ahol utána növelni tudják termékeik eladását. „Nyilván szeretnék én is gyári csapatnál versenyezni. Mindenki szeretne” – fűzte hozzá az előnyöket ecsetelve.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy saját csapatában remek az összhang.

Idézet
Száz százalékban megbízom a szerelőimben. Nagyon régóta ismerjük egymást. Most is ők rakták össze a motoromat, és az is sokat számít, hogy jó a hangulat”

– szögezte le.

Mani januárban is a 2017-ben használt versenygépével fog elrajtolni, ám azt az év folyamán felújították, az alkatrészeket kicserélték. Új KTM-re idén nem futotta, de megjegyezte, hogy a legújabb modellt akkor sem vehette volna meg, ha lett volna rá pénze, mert ezeket az új, könnyebb és erősebb gépeket a gyártó csak a gyári csapata versenyzőinek szánta.

Az idei magyarországi enduróbajnokságot megnyerő Gyenes jelezte, hogy a 2017-es „szünet” után visszatér a maraton kategóriába, amelyet 2015 után újfent szeretne megnyerni. „Remélem, hogy jó versenyem lesz, nem fogok eltévedni és sok időt veszíteni.

Idézet
Ha minden jól megy, akkor az összetettben az első tizenöt környékén tudok majd végezni”

– beszélt célkitűzéseiről. A hozzá hasonlóan magáncsapattal induló versenyzők közül az enduró-világbajnok Ivan Cervantest, Mario Patraót és a rutinos Stefan Svitkót említette, akik szerinte még szintén képesek lesznek felvenni a versenyt a gyári csapatok motorosaival.

•  Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani Galéria

Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani

Gyári hegemónia

Svitkóval – és a Dakar több klasszisával – egyébként 2008-ban mi is találkozhattunk, amikor az afrikai terrorfenyegetettség miatt elhalasztott sivatagi viadal helyett a szervezők egy magyarországi és romániai útvonalon haladó Közép-Kelet-Európa Ralit szerveztek. A világ legnehezebb terepralija azóta sem tért vissza a fekete kontinensre, hanem Dél-Amerikában telepedett meg, ahol 2018-ban is az Atacama-sivataggal vár a mezőnyre.

Köztük a címvédő brit Sam Sunderlandre, aki az esemény hivatalos honlapja alapján tíz versenyzőt tart esélyesnek a végső győzelemre.

A 142 fős motoros mezőnyben ugyanis mellette elrajtol a sorozatban tizenhetedik csapatelsőségét célzó gyári KTM másik Dakar-bajnoka, a 2016-ban győztes ausztrál Toby Price. Ő idei sérüléséből felépülve leszögezte: bár közel kilenc hónapig nem motorozhatott, azért nem felejtett el vezetni. Mint ahogyan a szintén KTM-es osztrák Matthias Walkner sem, akik olyan rutinos ellenfelekre számíthatnak, mint a spanyol Joan Barreda Bort (Honda), a portugál Paulo Goncalves (Honda) vagy a chilei Pablo Quintanilla (Husquarna), és egy év szünet után a veterán Olivier Pain is visszatér a dél-amerikai seregszemlére.

Az autós mezőnynél felsorolni is hosszú lenne a tapasztalt versenyzőket.

Elég, ha csak a címvédő, Mr. Dakar néven emlegetett francia Stephane Peterhanselt említjük, aki hat motoros és hét autós győzelemmel vált a viadal élő legendájává.

„Az elmúlt harminc év alatt csak egy Dakart hagytam ki, és ez nem vicc. Nem tudom, hogy abba fogom-e hagyni, mert még mindig rengeteg motiváció van bennem a győzelemhez” – fogalmazott a Peugeot-val most újfent rajthoz álló veterán klasszis.

Kihívókban nem szenved hiányt, hiszen Nasszer Al-Attiyah, Nani Roma, Carlos Sainz, Giniel de Villiers vagy Cyril Despres nevei már mind beíródtak a Dakar történetébe, mint ahogyan már a korábbi ralivilágbajnok Sebastien Loeb és Mikko Hirvonen is meghatározó szereplői lettek a világ legnehezebb sivatagi viadalának.

A 111 autós egység között egyébként öt év kihagyás után ismét elrajtol a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, míg a motorosok között újfent Dési János és Horváth Lajos képviseli Magyarországot.

A quadosok mezőnyében a 2017-es legjobbak sorrendben Sergey Karyakin, a 2014-es bajnok Ignacio Casale, Pablo Copetti és a 2015-ös győztes Rafal Sonik újfent a mezőny tagjai lesznek, ugyanakkor a nevezési listát böngészgetve a kamionosoknál jegyeztünk fel egy nagy hiányzót a 2016-os győztes holland Gerard de Rooy személyében. Elrajtol viszont a címvédő orosz Eduard Nikolaev, a 2017-es bronzérmes Dmitry Sotnikov, továbbá Ales Loprais is újra nekivág a 2018-as kihívásnak.

Változatos terep

A Dakar sportigazgatója, a korábbi legendás motoros, Marc Coma szerint a perui visszatérés jó lehetőséget ad arra, hogy eddig felfedezetlen terepre tereljék a mezőny. „Rögtön a legelején magasra tesszük a mércét. A versenyzőknek különböző homokos vidékekkel kell szembenézniük, majd Bolívia következik, amely az állóképességüket teszi próbára.

Idézet
A döntő viadal Argentínában vár rájuk, ahol a Super Fiambala-szakasszal a Dakar gyakorlatilag eléri a legnehezebb részét. Ez lesz az, ahol a versenyzőknek ki kell emelkedniük a tömegből, ha a győzelemről áhítoznak”

– jellemezte a 2018-ra tervezett, közel 9 ezer kilométeres útvonalat. A január hatodikai rajt Limában lesz, ahonnan a mezőny tizennégy szakasz megtétele után, január 20-án ér célba az argentínai Cordobában.

A 2018-as Dakar Rali útvonala

Jan. 6.: 1. szakasz, Lima–Pisco (272 km/31 km mért szakasz). Jan. 7.: 2. szakasz, Pisco–Pisco (278/267). Jan. 8.: 3. szakasz, Pisco–San Juan de Marcona (501/295). Jan. 9.: 4. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (444/330). Jan. 10.: 5. szakasz, San Juan de Marcona–Arequipa (motorok, quadok: 770/264; autók, kamionok: 932/267). Jan. 11.: 6. szakasz, Arequipa–La Paz (758/313). Jan. 12.: pihenőnap, La Paz. Jan. 13.: 7. szakasz, La Paz–Uyuni (motorok, quadok, autók: 726/425; kamionok: 669/368). Jan. 14.: 8. szakasz, Uyuni–Tupiza (motorok, quadok, autók: 584/498; kamionok: 558/380). Jan. 15.: 9. szakasz, Tupiza–Salta (754/242). Jan. 16.: 10. szakasz, Salta–Belén (795/372). Jan. 17.: 11. szakasz, Belén–Fiambalá–Chilecito (motorok, quadok: 484/280; autók, kamionok: 746/280). Jan. 18.: 12. szakasz, Fiam­ba­lá–Chilecito–San Juan (motorok, quadok: 722/375; autók, kamionok: 791/522). Jan. 19.: 13. szakasz, San Juan–Córdoba (motorok, quadok: 904/423; autók: 927/368; kamionok: 669/368). Jan. 20.: 14. szakasz, Córdoba–Córdoba (284/119).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés