
Elek Gábor szerint amíg játékosai bírták, addig volt esély, utána már nem
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A negyeddöntőben búcsúzott magyar női kézilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a tokiói olimpián. Elek Gábor szövetségi kapitány többet kapott, mint amit várt a csapattól a norvégok ellen szerdán elszenvedett 26-22-es vereség alkalmával.
2021. augusztus 04., 13:062021. augusztus 04., 13:06
2021. augusztus 04., 13:082021. augusztus 04., 13:08
Elek Gábor szövetségi kapitány szerdán az Európa-bajnok norvégokkal szemben maradt alul, és azzal lett hetedik, hogy a svédek kiejtették a dél-koreaiakat. „Rettegtem attól, hogy a fizikai állapotunk nem lesz megfelelő, az végzetes lett volna a norvégok ellen, ezt már megtanultuk a korábbi meccseinken. Az első félidőben brutálisan jól védekeztünk, a 12 kapott gól mindent elmond, de csodák nincsenek. Fizikálisan elfogytunk” – mondta a szakvezető, aki szerint a hajrában kihagyott ziccerek már a fáradtság számlájára írhatók, mert „elsőként a fejből fogy el az oxigén”.
Kifejtette, hogy mennyiségben nem voltak elegen és ezen a helyzeten csak rontott Klujber Katrin, aki a svédek elleni utolsó mérkőzésen „összeszedett” sérülése miatt egy pár perc után jelezte, hogy nem tud játszani. „Sokat fejlődtünk, szép utazás volt, ezt kell most tovább vinni. személy szerint is sokat kaptam ettől a másfél évtől” – értékelte összességében az ötkarikás szereplést Elek Gábor, aki elárulta, már rég megvan a döntés arról, hogy folytatja-e a munkát szakvezetőként, de hozzátette, ez még nem publikus. „Átlövésekben és gyorsaságban fejlődni kell, de ezek nem ördöngös dolgok” – értékelt a kapitány.
A négygólos beálló, Bordás Réka arról beszélt, úgy mentek ki a pályára, hogy élvezzék a meccs minden pillanatát és kifejezetten örül, hogy eredményes játékkal tudta segíteni a csapatot. Szerinte az döntötte el a mérkőzést, hogy elfáradtak, illetve a rivális klasszis kapusa, Katrin Lunde nagyszerűen védett. „A végjátékot elrontottuk a rossz lövésekkel és labdaeladásokkal. A végére kijött a norvégok rutinja. Amilyen rosszul, három vereséggel kezdtük ezt az olimpiát, ahhoz képest jó ez a hetedik hely” – értékelt Schatzl Nadine.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
„Nagyon akartuk ezt a mai sikert. Bebizonyítottuk, hogy a norvégok sem verhetetlenek. Szép élmény volt az első olimpiai szereplésem, de azért csalódott is vagyok, mert ha így játszunk Brazília ellen is, akkor ma nem Norvégia az ellenfelünk, és akkor meggyőződésem, hogy négy közé jutunk” – mondta a 31 éves Szöllősi-Zácsik Szandra, aki bízik benne, hogy lesz még alkalma ötkarikás játékokon szerepelni.
A magyar női kézilabda-válogatott a hetedik helyen zárta a tokiói olimpiát.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!