
Cătălin Bibarț aradi polgármester a „titokban” tartott szombati avatón Neuman Ferenc szobra mellett
Fotó: Facebook/Arad polgármesteri hivatala
Egészalakos bronz ülőszobrot „kapott” az Aradi UTA futballcsapatát megalapító Neuman Ferenc báró 111. születésnapjára: a polgármesteri hivatal által megrendelt alkotást szombaton helyezték ki a Maros-parti város neves személyiségéről elnevezett stadion kettes tribünjén. A piros-fehérek szurkolói egyesülete azonban tiltakozik az emlékállítás módja ellen, amely szerintük híján van a „történelmi érzéknek” és Arad város értékei ismeretének.
2021. október 10., 17:582021. október 10., 17:58
2021. október 10., 18:492021. október 10., 18:49
Az egykori iparmágnás család néhai tagját ábrázoló alkotást az újjáépített és tavaly átadott új Neuman Ferenc Aréna lelátóján helyezték el, mintha épp kedvenc csapatának szurkolna az aradiak köztiszteletnek örvendő egykori „Feri bárója” – számolt be az Aradi Hírek portál. A szobor kivitelezésével Ștefan Ciprian Bințințan gyulafehérvári művészt bízták meg, aki négy hónap alatt készítette el a műalkotást.
A szobor – a művész tiszteletdíjával együtt – 25 ezer eurónyi lejbe került (áfa nélkül), és a II-es tribün N-szektora 7. sorának 2. helyére „ültették”: a néhai klubalapító tapsra emelt kézzel látható.
A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a portré hiteles megalkotásához a báró leszármazottainak a segítségét kérték, hogy a családi archívumból képeket bocsássanak a művész rendelkezésére – írta az Aradi Hírek. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint bárki megtekintheti a szobrot, és közös fényképet is készíttethet Feri báróval. Erre vasárnaptól, Neuman Ferenc születésének 111. évfordulója napjától nyílik lehetőség 10 és 19 óra között, a hét többi napján pedig 8 és 19 óra között.
Csakhogy az emlékállítás felborzolta a kedélyeket az UTA drukkerei körében. A Suporter Club UTA nevű szurkolói egyesület közleményt adott ki hivatalos Facebook-oldalán, amelyben leszögezte:
A Neuman Ferenc báró és családja által képviselt nemesi hagyományokat jó ideje zászlajukra tűző vezérszurkolók leszögezik: támogatják, hogy szobrot kapjon Arad fontos személyisége, ám a kellő tisztelet hiánya „szörnyű giccset” szülhet.
Fotó: Facebook/Arad polgármesteri hivatala
„Neuman Ferenc báró helye egyáltalán nem a kettes tribünön van, az őt ábrázoló szobor célja pedig nem lehet az, hogy egyesek karjukat a nyakára téve, kezébe sört adva szelfizgessenek vele. Ilyen képeket egyáltalán nem akarunk látni a Neuman Ferenc-stadionban” – közölte a szurkolók egyesülete, amely egy bárki által bármikor meglátogatható köztéri alkotást tartana méltónak.
A drukkerek emlékeztetnek: Neuman báró Arad modern gazdaságának egyik megalkotója és az UTA alapítója, akit a kommunista éra emigrálásra kényszerített. „A kettes tribünre tett szobra olyan totalitárius reflexre hajaz, amelyeket elfeledettnek véltünk. Mindez a báró újabb (szimbolikus) megfosztása mindattól, amit hozzáértéssel és szeretettel felépített” – olvasható a vezérszurkolók közleményében.
Emlékeztetnek, a kommunizmus Arad más „emberjelképeivel” is így járt el,
A szurkolói egyesület arra kéri a városvezetést – élen Călin Bibarț polgármesterrel –, hogy legalább költöztessék át a Neuman-szobrot az egyes (fő) tribünre. „Ez a lehető legkevesebb morális javítási lehetőség, a minimális kompromisszum, amely valamelyest feledtetheti a szégyent” – áll a közleményben.
Fotó: Facebook/Arad polgármesteri hivatala
Egyébként a Neuman család a 19. század második felében, a 20. század első évtizedében sokat tett Arad gazdasági fejlődéséért, iparosodásáért, de a család a vagyon gyarapítása mellett gondot fordított arra is, hogy a kultúrát, az oktatást és az egészségügyet támogassa, majd Ferenc báró révén futballcsapatot is alapított. Az 1945 áprilisában létrejött textilgyári csapat (az ITA, ma UTA) a következő évben román bajnoki címet nyert, és története során összesen hat aranyérmet és két Román Kupa-győzelmet könyvelt el – emlékeztet az Aradi Hírek.
Feri bárót – ahogy az aradiak szólították – a második világháborút követő államosítás során kisemmizték a kommunisták, úgyhogy az iparmágnás kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, és végül ott is hunyt el. Fia az 1990-es években visszaigényelte a család aradi ingatlanjait, köztük a stadiont is, de mivel azt képtelen lett volna fenntartani, a városnak adományozta azzal a feltétellel, hogy apjáról nevezzék el.
Az UTA jelenleg a román élvonal 8. helyén áll; hazai mérkőzéseit javarészt telt házzal játssza – vagy amennyit a korlátozások engednek –, az aradi mérkőzések hangulatáról dicsérően szólnak még az ellenfelek is.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!