
Óriási dolognak tartja Szrecsko Szekulovics, a Maros KK trénere, hogy a vásárhelyi kosárlabdacsapat története során először bajnoki döntőt játszhat. A legyőzött Medgyes trénere, Marcel Ţenter elismerte a vásárhelyiek fölényét.
2013. május 09., 17:432013. május 09., 17:43
2013. május 09., 17:452013. május 09., 17:45
Szrecsko Szekulovics szerint a szerdai medgyesi összecsapás hasonlóképpen alakult, mint a második marosvásárhelyi. „Az első félidőben egy kicsit görcsösen játszottunk, illetve zavarba jöttünk az ellenfél zónavédekezésétől, de a szünet után elkaptuk a ritmust. Szoros volt a meccs, ám szerintem megérdemelten nyertünk, ismét csapatként diadalmaskodtunk – fogalmazott a szerb tréner a klub honlapjának. – Nagy volt a nyomás a Medgyesen, de szerintem kevesen gondolták volna, hogy 3-0-val jutunk túl rajtuk. A bajnokság előtt a célunk a nyolcba kerülés volt, ehhez képest most ott tartunk, hogy legrosszabb esetben is ezüstérmesek leszünk. Ez óriási szó.\"
Marcel Ţenter, a Gaz Metan trénere szerint tanítványai harcosabbak voltak, mint a vásárhelyi meccseken, de ez nem volt elég. „Sok mentséget lehet találni, de el kell ismerni, hogy az elődöntőben jobb volt a Maros KK – ez az igazság, sportszerűen be kell vallanunk, hogy megérdemelték a döntőbe jutást\" – fogalmazott a szatmári születésű edző.
Ţenter a teljes idényre visszatekintve azért örömtelinek nevezte, hogy a Román Kupában elért siker révén egy trófeával gazdagodtak, és a nemzetközi porondon is szép teljesítménnyel mutatkoztak be – az Eurochallenge Kupában a Top 16-ban véreztek el, úgy, hogy csak néhány percre voltak a legjobb nyolc közé jutástól.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!