
INTERJÚ – Bizakodva néz a férfi kosárlabdadöntő első két, hazai mérkőzése elé Szrecsko Szekulovics. A Maros Kosárlabda Klub vezetőedzője tudja, hogy a CSU Ploieşti az összecsapás nagy favoritja, de nem biztos, hogy ez hátrány. Szekulovics tisztában van azzal is, hogy éppen ebből kifolyólag nagy nyomás terheli a címvédőt. Ha az erdélyiek el is veszítik a párharcot, az első négybe kerülésükkel már rég túlteljesítették idei célkitűzésüket. Viszont az embernek evés közben jön meg az étvágya – vallja a másfél éve Marosvásárhelyen dolgozó szerb mester.
2013. május 16., 18:252013. május 16., 18:25
2013. május 16., 18:292013. május 16., 18:29
Ahhoz képest, hogy mindössze az első nyolc közé jutást tűzték ki célul, a hét végén a döntőben kezdenek. Vagy megfordítva a dolgokat: egy olyan csapat, amely képes a döntőig jutni, miért érte volna be a 8. hellyel?
Az elmúlt években a klub vezetése olyan célokat tűzött ki, melyeket a csapatnak – különböző okok miatt – nem sikerült teljesítenie. Egyrészt most azt mondtuk, hogy ne gyakoroljunk nyomást a játékosokra, inkább hagyjuk, hogy alakuljon ki egy teljesen új, ütőképes gárda, mely már az első évben ott lesz a legjobbak között. Másrészt a költségvetés is lényegesen kisebb volt, mint egy-két évvel korábban. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem bíztunk abban, hogy a 8. hely elérésénél is többre lennénk képesek.
Pedig sokan már az első forduló után leírták a Maros KK-t. Hazai pályán vereség a Temesvártól, majd kiszállás a bajnok Asesofthoz és medgyesi látogatás a Ligetbe. A borúlátók – és nem csak – háromból három vereséget jósoltak a csapatnak.
Aztán lett belőle két győzelem és mindössze az említett egy vereség. Ne feledjük, mi teljesen új csapattal vágtunk neki, a fiúk még nem voltak teljesen összerázódva, a temesváriak viszont kitörő formában kezdték a bajnokságot. Sem az eredmény, sem a játék nem keserített el, és egyáltalán nem voltam elégedetlen a fiúkkal. Már akkor láttam, hogy jó úton indultunk el.
Ez idő tájt mondta, hogy ez már az ön csapata. Ha a közönségkedvenc irányító, Cooley nem távozik a múlt idény rájátszása előtt botrányos körülmények között, akkor is teljesen lecseréli az addigi amerikai gárdát a volt jugoszláv államokból érkezőkre?
Igen. Én az európai kosárlabda híve vagyok. Még akkor is, ha nem éppen olyan látványos. Tudom, hogy éveken át Cooley a marosvásárhelyi közönség kedvence volt, sokan valósággal imádták, de nekem, mint játékirányító nem tetszett. Ha nem megy el, félreteszem én.
Az öltözőben is negatív szerepet játszott?
Azon kívül, hogy minden egyes hónapban, ha törik, ha szakad alapon ő naprakészen kikövetelte az amúgy három-négy napnál többet nem késő fizetését, nem lehet rá panaszom. Sőt elmondhatom, hogy profi módon készült és viselkedett. Csak éppen nem volt az a játékirányító, akire nekem szükségem lett volna.
Amikor másfél évvel ezelőtt Marosvásárhelyre került, egyáltalán mit tudott a városról és a csapatról?
Az égvilágon semmit. Pontosabban azt, amit egy-két nap alatt, amíg összeszedelőzködtem Pécsről, az interneten olvastam. Szerencsémre nagy segítségemre volt kollégám, Szászgáspár Barnabás, aki több mint másodedzőm.
Nem ragaszkodott egy saját, Szerbiából érkező segédhez?
Nem, bár kérdés szintjén ezt is felvetette a klub akkori vezetője. Jobb így, ha a másodedző helyi vagy legalább is jól ismeri a csapatot.
A színvonalas magyar bajnokság után milyennek találta a román pontvadászatot?
Egy dinamikusan fejlődő, egyre erősödő bajnokságnak, amelyben akár nyolc-tíz csapat is bele tud szólni a dobogó sorsába.
Kanyarodjunk vissza a szombati és vasárnapi, Ploieşti elleni meccsekre. Kire nehezedik nagyobb nyomás: a hazai környezetben játszó Maros KK-ra vagy a múlt bajnokság győztesére?
Mivel nem mi vagyunk a favoritok, egyértelmű, hogy az Asesoftra. Ezt, meg a pályaelőnyünket kellene kihasználnunk, hiszen a Medgyes ellen is megmutattuk, hogy megfelelő odaadással és összpontosítással képesek vagyunk háromból három győzelmet aratni. Ott is a harmadik mérkőzésen a hazai pályán játszó medgyesiek győzelemkényszere döntött. Mondtam is a fiúknak, hogy a Gaz Metannak muszáj megnyernie a meccset, különben elvérzett, hát ezt kell kihasználnunk. És sikerült. Tudjuk, hogy az Asesoft az utóbbi tíz év legerősebb romániai csapata, amely a rájátszásra mindig felpörgeti magát, de ne feledjük, hogy a rendes bajnoki idényben kétszer is bebizonyítottuk, hogy nem verhetetlen.
Ezek szerint korántsem érik be a Vásárhely minden idők legjobb eredményének számító második hellyel.
Persze, hogy az is nagyon szép lenne, de miért ne kapaszkodnánk bele ebbe a rendkívüli lehetőségbe? Az embernek evés közben jön meg az étvágya.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!