Hirdetés

Székely jégkorongozó a Hírességek Csarnokában: sok szép pillanatra emlékszik vissza Varga Dezső

•  Fotó: Dobos László archívuma

Fotó: Dobos László archívuma

Pályafutása sok szép pillanatára emlékszik vissza Varga Dezső, akit első székely jégkorongozóként választottak be a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokába.

Krónika

2024. január 19., 12:392024. január 19., 12:39

Az M1 aktuális csatornának elmondta: nem is gondolta volna, hogy amikor lassan betölti a 85. életévét, ilyen meglepetés éri. A legkedvesebb emlékei közé tartozik, amikor

az Egyesült Államok ellen a kék vonalról gólt lőtt 1977-ben, sok komoly csapat előtt sikerült megszerezniük az Universiade ezüstérmét, és részt vehetett három olimpián, valamint 17 világbajnokságon.

Hirdetés
•  Fotó: Dobos László archívuma Galéria

Fotó: Dobos László archívuma

„Akkor nagyon jó csapatunk volt, sokan játszottunk a válogatottban szeredaiak, és barátok is voltunk. A legjobbak ellen léphettünk pályára: oroszok, kanadaiak, svédek, csehek ellen” – idézte a televíziós nyilatkozatot az MTI.

Varga Dezső kiemelte, hogy amikor sorozatban háromszor bajnokságot nyertek a Csíkszeredával, akkor négy társával együtt bevitték őket a bukaresti katonacsapatba, a Steauába,

és azt követően szülővárosa – amíg ő játszott – nem tudott bajnokságot nyerni. 1969 és 1975 között ő volt a román válogatott csapatkapitánya.

•  Fotó: Dobos László archívuma Galéria

Fotó: Dobos László archívuma

A mostani helyzettel kapcsolatban kiemelte, hogy „nem szereti a sok külföldi játékost a csapatokban”, mert így nincs igazi válogatott sem.

Varga május 14-én lesz 85 éves, ő a „kis hokis nemzeteknek” fenntartott Richard „Bibi” Torriani-díjat kapja majd az IIHF-től.

A Hall of Fame-ben Romániát vele együtt hárman képviselik, de ő az első székely közülük. A Hírességek Csarnokának öt magyar tagja van: a 2023 májusában beiktatott Szélig Viktor, a 2022 augusztusában elhunyt Pásztor György, valamint Schell László, a 2009-ben eltávozott ifjabb Ocskay Gábor, illetve Kovács Zoltán.

•  Fotó: Dobos László archívuma Galéria

Fotó: Dobos László archívuma

Az ünnepélyes beiktatási ceremóniára május 26-án, a csehországi vb zárónapján kerül sor Prágában.

Varga Dezső mellett a csehek legendás alakja, az 51 évesen is aktív, olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztes Jaromir Jagr, honfitársa, Igor Liba és Jaroslav Pouzar, valamint a svéd Kenny Jönsson, a finn Petteri Nummelin, a kanadai Ryan Smyth, az amerikai Natalie Darwitz és a kanadai Mel Davidson, illetve az ukrán Anatolij Brezvin (Paul Loicq-díj) került még be a Hall of Fame-be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
2026. július 15., szerda

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon

Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 13., hétfő

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán

Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán
Hirdetés
Hirdetés