
Fotó: Agerpres
2009. január 27., 09:582009. január 27., 09:58
Az első játszmában 1:2-nél vesztették el először adogatójátékukat Szávayék, ezt követően pedig állandósultak a hibák. Az alapvonalról és a hálónál is bizonytalan volt mindkét teniszező, így gyorsan elúszott az első, majd a biztató kezdés után a második szett is. A magyar játékos szerint a vereség korántsem a tapasztalt rivális kiváló játékának volt köszönhető.
„Abszolút nem volt sima mérkőzés. Az első szettben rengeteg sanszunk volt, kétszer is közel álltunk ahhoz, hogy elvegyük az adogatásukat – nyilatkozta Szávay. – Nagyon sok pontot elszórtunk, olyan labdameneteket vesztettünk el, amelyeket meg kellett volna nyernünk. Fordulhatott volna úgy is, hogy mi hozzuk 6:1-re azt a játszmát. Taktikailag is jól építettük fel a meccset, de sajnos kikaptunk”.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.