
Úgy tűnik, hogy Marcel Țenter vezetőedző ismét „összerakta” a Kolozsvári U-BT tavaly ősszel még gyengélkedő férfi élvonalbeli kosárlabdacsapatát, és megtalálta a hatékonysághoz vezető utat, hiszen miután pár napja felülmúlta a listavezető Steauát, kedd este már a címvédő Ploiești otthonából hozta el a két pontot 88:74 arányú győzelemmel.
2015. február 25., 20:562015. február 25., 20:56
A bajnokság 14. fordulójából korábban elmaradt, kedden pótolt meccsen a vendégek fokozatosan szakadtak le ellenfelükről, de annak erejéből helyenként még futotta az egyenlítésre. A hajrában viszont már nem találtak ellenszert a jól működő kolozsvári gépezetre, így az U-BT sikerével immár az alapszakasz összetettjének harmadik helyén áll – a Ploiești és a Steaua mögött.
A Szamos-partiak edzője a sikert az egész csapat győzelmeként jellemezte, és csapatkapitánya, a hátfájdalmak miatt kispadon maradó Mihai Silvășannak ajánlotta. Hozzátette ugyanakkor, hogy ellenfelük nem tudott képességeinek megfelelően kosarazni, mivel épp egy olyan átmeneti időszakban van, amikor két új játékost kell beillesztenie az amúgy sérültekkel gyengített keretébe.
„A sikertől nem szabad elszállnunk, mert a bajnokság nagyon hosszú, és bárki képes legyőzni a másikat. Nyilván örülünk, mert ez reményt ad a jövőre nézve, de összpontosítanunk kell, hogy a folytatásban is olyan szilárd maradjon a védelmünk, amely képes bármilyen ellenfelet megfékezni\" – figyelmeztetett Țenter.
A prahovai gárda zsinórban második kudarcát élte meg, hiszen hétvégén még Marosvásárhelyen kapott ki, attól a korábban edzőváltáson átesett Maros KK-tól, amely holnap Nagyváradon, az elmúlt szezonban ezüstérmes VSK-nál vendégeskedik (DigiSport, 17.15 óra). A házigazdák kénytelenek lesznek csapatkapitányuk, Vujadin Szubotics, továbbá egy másik alapemberük, Mladen Pantics nélkül pályára lépni.
A két kosarast egy-egy fordulóra eltiltotta a sportági szövetség fegyelmi bizottsága, amiért a hétvégén verekedésbe keveredtek a Târgu Jiu elleni bajnoki mérkőzésen az ellenfél játékosaival. Az ominózus találkozó Gorj megyei házigazdáinak keretéből Andreasz Gliniadakiszt tiltották el egy meccstől.
A Román Kupában címvédő Energia különben kedd este 78:68-ra kikapott hazai pályán az EuroChallenge utolsó csoportkörében, de ettől függetlenül történelmében először továbbjutott a torna negyeddöntőjébe, ahol majd a francia Le Mans Sarthe Basket alakulatával mérkőzik meg az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. Pénteken Szebenben vendégeskedik, míg a román bajnok Medgyesre látogat (DigiSport, szombat 20.30 óra) a 21. fordulóban. Az U-BT Temesvári BC elleni összecsapását március 10-re halasztották.
A női élvonal alapszakasza most hétvégén zárul a 26. fordulóval, de – bár a korábban elhalasztott Aradi ICIM–Gyulafehérvár meccset csütörtökön pótolják – az már korábban eldőlt, hogy az első helyről a Sepsiszentgyörgy jut a rájátszásba.
A háromszékiek edzője, Zoran Mikes szerint olyan szurkolókért, mint amilyenek nekik vannak, „bármit\" meg kell tenniük, minden labdáért „meg kell halni\". „Büszkék lehetünk erre az eredményre, nagy teljesítmény az alapszakasz első helye. Továbbra is komolynak kell maradnunk, és folytassuk, amit elkezdtünk. A játékosok hasonló hozzáállásával szép dolgokat hozhatunk össze\" – magyarázta a szakember, akinek tanítványai szombaton a fővárosban, a sereghajtó Rapid otthonában vendégeskednek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!