
Gera Zoltán 78. percben szerzett góljával a magyar bajnok Ferencváros 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Újpestet, és ezzel megvédte a labdarúgó-Magyar Kupát.
2016. május 08., 17:282016. május 08., 17:28
A telt ház előtt rendezett budapesti derbit követően a zöld-fehéreket edző Thomas Doll szerint a döntő egyetlen hozzávalója sem hiányzott: „érzelmek, feszültség és remek hangulat jellemezte az estét.” A mérkőzés színvonala azért nem volt túl magas, de a jobban kezdő Fradi többször is megizzasztotta a lila-fehérek védelmét. Az Újpest hibába birtokolta többet a labdát, mert a második félidőig nem tudott igazán veszélyeztetni. Ekkorra kiegyenlítetté vált a csata, de a bátrabban támadó Fradi volt az, amelyik a „hiányzó pluszt” hozzátette a sikerhez.
„Jól nézett ki a védekezésünk, nem engedtünk sok területet az ellenfélnek, kevés helyzete volt az Újpestnek. Az első félidőben is szerezhettünk volna gólt, de türelmesek voltunk, tudtuk, lesz lehetőségünk arra, hogy betaláljunk a kapuba, és végül meg is született a győzelemhez szükséges találat. Az Újpest nagyon jó ellenfél volt, minden tiszteletet megérdemel teljesítményéért\" – idézi Doll értékelését a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
A Ferencváros története során 22. alkalommal hódította el a Magyar Kupát, és mivel a bajnoki címet is elhódították, ezért 2004 után ismét sikerült a duplázás.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!