
Sven-Göran Eriksson az első három jelölt között van a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára.
2013. november 07., 16:072013. november 07., 16:07
A svéd szakemberrel Móré Imrén keresztül vette fel a kapcsolatot a Magyar Labdarúgó-szövetség. Móré Imre 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd Svédországban telepedett le, ahol ő alapította az első futballiskolát. Kölnben és Svédországban is edzői diplomát szerzett, választott hazájában rangos sportkitüntetést is kapott. Három évig volt edzője Sven-Göran Erikssonnak a KB Karlskogánál.
Móré az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, többször beszélt Csányi Sándor MLSZ-elnökkel, aki arról tájékoztatta, hogy sok jelölt van a kapitányi posztra, de Eriksson benne van az első háromban. Elmondása szerint a svéd sztáredzőt is érdekli a magyar kispad, de először szeretne tájékozódni az MLSZ közeli és távoli terveiről.
Móré Imre hozzátette, Erikssonnak sok kérője van jelenleg is, a szakember azonban kijelentette, hogy meghallgatja a magyarok ajánlatát, mivel a magyarok sokat tettek a svéd labdarúgásért. Móré szerint Eriksson a sztáredzők közül az egyik legolcsóbb, nagyjából másfél millió euróért lehetne őt szerződtetni.
Sven-Göran Eriksson Göteborgban kezdett edzősködni, majd dolgozott a Benficánál, az AS Rómánál, a Fiorentinánál, a Sampdoriánál, a Laziónál, a Manchester Citynél és a Leicester Citynél is. Szövetségi kapitányként az angol, a mexikói és az elefántcsontparti válogatottat irányította. Az elmúlt két évben Ázsiában edzősködött. Klubjaival 19 trófeát szerzett, szövetségi kapitányként három világbajnokságra és egy Európa-bajnokságra jutott ki.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!