
Több mint egy hónappal a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok lezárultával, kedd este fogadta csak Klaus Johannis államfő az ötkarikás játékok itthon tartózkodó érmeseit, hogy kitüntetésben részesítse őket.
2016. szeptember 28., 17:152016. szeptember 28., 17:15
A Cotroceni-palotában megtartott eseményről beszámoló Agerpres hírügynökség szerint az elnök a paralimpiai játékok befejezésére várt az ünnepséggel, és bevallása szerint jól tette, hiszen a cselgáncsozó Florin-Alexandru Bologa bronzéremmel tért haza a fogyatékossággal élő sportolók négyévente megrendezendő csúcseseményéről.
Johannisnak azonban így sem kellett túl sok versenyzőt fogadnia, mert mint ismeretes, ezúttal jóval a várakozásoktól elmaradva teljesítettek a romániai sportolók. Az olimpiai bajnok női párbajtőrcsapat tagjai, Loredana Dinu, Simona Gherman, Simona Pop és Ana-Maria Popescu-Brânză mellett az ezüstérmes teniszpáros, Florin Mergea és Horia Tecău, valamint a bronzérmes nyolcpárevezős kormányos hajó tagjai, illetve a honosított csecsen birkozó, Albert Saritov részesült a sportérdemrendben. A bronzérmes súlyemelőt, Gabriel Sâncrăiant függőben lévő doppingügye miatt nem hívták meg, de az államfő szerint ha tisztázza magát, akkor ő is átveheti majd az olimpiai eredményért járó kitüntetést.
Beszédében Johannis mihamarabbi vitát szorgalmazott a hazai sportélet hosszú távú újjáépítésének érdekében, mert szerinte nehéz kiemelkedő eredményeket elérni megfelelő és egyetértésben felvállalt, stabil stratégia nélkül. „A sportolókat bírálva és felületes változtatásokkal nem lehet helyrehozni a dolgokat\" – mutatott rá. Hozzátette, a versenysport a piramis csúcsa, ám ehhez a tömegsport felé kell terelni a fiatalokat. „Nem várhatjuk el, hogy heti egy iskolai tornaórával generációról generációra kiválóságokat neveljünk. Ezt alapjaitól kell újragondolni, mert a sportnak újra meg kell találnia a helyét a gyermekek vágyaiban\" – tette hozzá.
Úgy véli, a megfelelő sportközpontok hiánya valóban problémát jelent, ám ezt nem feltétlenül a pénzügyi helyzet befolyásolja, hanem inkább egy értelmes terv hiánya az akadály. Ami a Romániát Rióban képviselő küldöttség hamisított, rossz minőségű olimpiai sportruházatát illeti, Johannis szerint a felelősségre vonás nem az ő hatásköre és feladata, ugyanakkor már önmagában azt a tényt is felháborítónak és minősíthetetlennek tartja, hogy ez megtörténhetett.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!