2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
A brémai együttes az elődöntő mai első mérkőzésein a 27 lőtt góllal a kupasorozat idei kiírásának legeredményesebb csapata, az Espanyol otthonába látogat. A másik ágon az Osasuna a címvédő FC Sevillát fogadja. A visszavágókat egy hét múlva rendezik. Ha a negyeddöntőben a Benficát búcsúztató barcelonai alakulat kiejti az előző körben az Alkmaart kiverő brémai együttest, akkor 1998 óta először játssza majd a finálét két azonos nemzetbeli gárda. Akkor az olasz Internazionale a Lazio ellenében hódította el a trófeát. A Sevilla a második csapat lehet a sorozat történetében, amely megvédi címét, ez 1984-85-ben a Real Madridnak sikerült. A jogelőd Vásárvárosok Kupáját is figyelembe véve további két spanyol együttes, a Barcelona és a Valencia hajtotta végre ezt a bravúrt. A negyeddöntőben a Tottenhamnél jobbnak bizonyuló Sevilla a bajnokságban hazai pályán 2-0-ra verte Osasunát, idegenben pedig gól nélküli döntetlent ért el a pamplonai csapat otthonában, amely az UEFA-kupában legutóbb a Leverkusent búcsúztatta.
Hírösszefoglaló
UEFA-kupa, elődöntő, első mérkőzések: Osasuna–FC Sevilla (Pro Tv, 21.45), Espanyol–Werder Bremen (Telesport, 21.45).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.