
Fotó: Agerpres
2009. június 26., 10:272009. június 26., 10:27
Az amerikaiak – Altidore (27. perc) és Dempsey (74.) góljaival – 11 év után verték meg újra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistájának aktuális első helyezettjét: 1998-ban a brazil válogatottat sikerült két vállra fektetniük. Az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott így nem tudta tovább „nyújtani” veretlenségi sorozatát, és megállt 35 mérkőzésnél, amivel korábban beállította a csúcstartó brazilok teljesítményét, akik 1993 és 1996 között szintén 35-ször nem találtak legyőzőre. Vicente del Bosque tanítványai ezt megelőzően sorozatban 15 mérkőzést nyertek meg, így felülmúlták az egymást követő diadalok tekintetében a brazilok, a franciák és az ausztrálok által tartott rekordot, de a mostani kudarccal ez a sorozat is megszakadt.
Bob Bradley amerikai szövetségi kapitány boldogan nyilatkozott a találkozó után, annak ellenére, hogy fiát, Michaelt a 87. percben kiállította a játékvezető, így ő nem léphet pályára a fináléban. „Nagyszerű volt a csapatmunkánk, mindenki hozzátette a magáét, küzdöttünk, amennyire csak erőnkkel bírtuk. Ha a spanyol csapat az ellenfél, alapvetően védekezésre kell felkészülni. Szervezettek voltunk hátul, de ez még nem lett volna elég, a megszerzett labdával mozogni kellett, hogy helyzeteket alakítsunk ki – tárta fel taktikája lényegét a tengerentúli szakember. Vicente del Bosque spanyol kapitány szerint tanítványai mindent elkövettek a sikerért, de mindhiába: „Ezúttal a helyzeteinknél hiányzott az utolsó jó megoldás. Számos lehetőségünk adódott, de egyszerűen bezárták előttünk a kaput” – fogalmazott a tréner, aki még megemlítette, hogy az amerikaiak nagy energiával futballoztak, gyorsak voltak a támadásoknál, s voltaképpen meglepték őket.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.