2009. február 25., 09:542009. február 25., 09:54
A bajnoki szereplést tekintve a spanyol válogatott madridi különítménye várhatja jobb hangulatban a Santiago Bernabeu-stadionban megrendezendő összecsapást: a szombati 6-1-gyel, amellyel a Betis Sevillát ütötték ki, immár kilencedik bajnoki sikerükön vannak túl – a Real ezen mérkőzések során 22 gólt rúgott és csak kettőt kapott.
Ezzel együtt a Primera Divisiónban címvédő fővárosi együttesnek még mindig hét pont a hátránya a listavezető FC Barcelonával szemben. A liverpooliak szintén hétpontos hátrányban vannak az Angliában éllovas Manchester Uniteddel szemben, ám, míg a Real csak az elmúlt két fordulóban öt pontot dolgozott le a katalánokkal szembeni hátrányából, a Liverpool „leszálló ágon” van: a Premier League-et nemrég még vezető Vörösök elmúlt hat bajnoki meccsükből csupán kettőt nyertek meg.
A két együttes eddigi egyetlen egymás elleni tétmeccsére viszont az angolok emlékeznek szívesebben viszsza: az 1981-es párizsi BEK-döntőt a szigetországi csapat nyerte 1-0-ra. A liverpooliaknak eddig összesen ötször sikerült megnyerniük a legrangosabb európai kupasorozatot, miközben a Real Madrid – csúcstartóként – kilenc elsőséggel büszkélkedhet. Évekkel ezelőtt Rafael Benítez, a Liverpool spanyol vezetőedzője is a királyi gárda sikereinek örült: a Madridban született szakember hét évet játszott a fővárosi klub junior csapataiban, majd, miután egy sérülés miatt befejezte futballista pályafutását, a királyi gárda második számú csapatát, a Castillát is edzette, illetve az első számú együttes másodedzője is volt.
Míg Benítez a Valencia vezetőedzőjeként már többször is szembekerült a Real Madriddal, Juande Ramos, a madridiak trénere a tavalyi szezonban a Tottenham Hotspur szakembereként ismerkedhetett meg a Liverpool elleni mérkőzések hangulatával. Benítez mostani tanítványai közül Arbeloa szintén megfordult a Realban, ahol leginkább a tartalék csapatban kapott játéklehetőséget, de a 2004/2005-ös szezonban a legjobbak között is bemutatkozott. Torres is sokáig Madridban játszott, ám ő a városi rivális Atléticót erősítette. A másik oldalon Jerzy Dudeket, a királyi gárda lengyel cserekapusát nemrég még hősként tisztelték az angol csapat szurkolói: a 2005-ös, tizenegyespárbajjal véget ért BL-döntőben többek között bravúros védéseinek köszönhetően múlta felül akkori csapata, a Liverpool az AC Milant.
A jelenlegi idény nyolcaddöntős párharcai közül háromban egy-egy angol és olasz csapat küzd meg egymással. Mára a Chelsea–Juventus összecsapás maradt, amely az első egymás elleni tétmérkőzés a két klub történetében. A londoni gárda legutóbbi 15 otthoni BL-találkozóján nem kapott ki, ebből a legutóbbi hatot meg is nyerte. A Juventus utolsó négy idegenbeli Bajnokok Ligája-fellépésén veretlen maradt, ám legutóbbi öt angliai vendégszereplésén kikapott. Claudio Ranieri, a torinóiak jelenlegi vezetőedzője ismerős arcként látogat a Stamford Bridge-re, ugyanis 2000 és 2004 között a Chelsea vezetőedzőjeként dolgozott. A nap másik két mérkőzésén a Bayern München a Sporting Lisszabon otthonába látogat, míg a Villarreal a Panathinaikoszt fogadja. A mai nyolcaddöntős összecsapások visszavágóit március 10-én rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.