
Fotó: Agerpres
2010. január 29., 09:532010. január 29., 09:53
– Mivel nyerte el a bizalmat, és azt a pluszszavazatot, amellyel legyőzte Szász Jenőt, a Székelyudvarhely SK képviselőjét?
– Gondolom, egyrészt sportolói múltammal és meggyőzőképességemmel. Másrészt a Szász ellen szavazók azt kifogásolták, hogy az udvarhelyi alpolgármester csak a saját csapatával foglalkozott, és a szövetségnél sem képviselte megfelelőképpen a teremlabdarúgást.
– Hogy ne érje ugyanaz a vád, mint elődjét, mit készül tenni a többi futsalcsapatért?
– Már most mindegyik klub kap egy rend felszerelést, és annak, amelyiknek Marosvásárhelyen van meccse, ingyen biztosítom a szállást és az ellátást. Volt sportolóként számomra nem a pénz jelent mindent, ezért kész vagyok áldozni azokra, akik megérdemlik.
– Ön miként fogja érvényesíteni szavát a szövetségben a sok déli hangoskodóval szemben?
– Én egyiküktől sem tartok, tudom hallatni a szavamat. Ha meg nem akarnak meghallgatni, ajtóstól rontok rájuk. Remélem, hogy nem lesznek gondok, mert komoly csapatmunkára vállalkoztunk.
– Milyennek tartja a hazai teremlabdarúgás helyzetét?
– A helyzet rendkívül lehangoló. Míg egy pár évvel ezelőtt a hazai élmezőnyt több kemény csapat alkotta, ma az is halálra ítéltetett, aki az első helyen áll. A dévai klub helyzetére gondolok, mely jobb játékosait szélnek eresztette, de még így is a felbomlás szélén áll. Mint a fő rivális, Marosvásárhely támogatóját engem egyáltalán nem tesz boldoggá a Déván kialakult helyzet. Annál is inkább, mivel nem az egyetlen csapat, amely menet közben kiesik az amúgy is szűkös mezőnyből.
– Mit készül tenni a teremlabdarúgás népszerűsítése érdekében, hiszen a csapatok nagyrészt félig üres csarnokok előtt játszanak.
– Szerződésünk van az egyik sportcsatornával, a Telesporttal, illetve a két vezető sportnapilappal, és tárgyalások folynak a közszolgálati televízió vezetőségével, hogy az RTV 2 is közvetítsen bajnoki mérkőzéseket. Soha nem fogjuk felvenni a versenyt a nagy futballal, azonban szeretnénk, ha minél többen kedvelnék meg ezt a sportágat is.
– Mivel magyarázható a néhány évvel ezelőtt ígéretesen rajtoló válogatott visszaesése?
– Azzal, hogy kevés a jó csapat és nagyon kevés a jó játékos a hazai bajnokságban. Aki üti a nemzetközi mércét, az is idegenlégiósként szerepel Romániában. Mivel lehetetlen egyik napról a másikra kinevelni egy új, ütőképes nemzedéket, első lépésként a honosítással próbálkozunk. Az első külföldi születésű teremlabdarúgó, aki hazai színekben fog játszani, az éppen a marosvásárhelyi csapat kapusa, Carlao. A brazil hálóőr messzemenően a legjobb kapus a hazai mezőnyből.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.