2008. január 30., 00:002008. január 30., 00:00
A múlt héten bejelentett megállapodás szerint a fővárosi alakulat Sopron-REAC néven a nyugat-magyarországi városban játszaná hazai találkozóit, mivel rákospalotai stadionjában nincs villanyvilágítás, a magyar szövetség rendelkezései szerint pedig ott a jövőben nem léphet pályára. Az egyelőre fél évre szóló egyezség akkor lép életbe, ha az MLSZ elnöksége is jóváhagyja a szerződést. Fodor Tamás soproni polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy Kisteleki István MLSZ-elnök szóban támogatásáról biztosította a tervet. Az MLSZ elnöksége legközelebb február 7-én ülésezik. A közgyűlésen az esetleges hoszszú távú együttműködés is szóba került, ugyanis a város nem szeretne élvonalbeli labdarúgócsapat nélkül maradni, miután az FC Sopron adósságai miatti licencmegvonása jogerőre emelkedett, így kizárják az együttest. Sopron önkormányzata megvenné a rákospalotai klubot üzemeltető gazdasági társaságot: elképzelései szerint 49 millió forintot fizetne a REAC reklámjogaiért, ha március 15-éig megtörténne az adásvétel – ez az összeg beszámítana a vételárba. A március 15-i határidő azért fontos, mert addigra kell leadni a következő idényre a licenckérelmeket.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.