Hirdetés

Sivatagban száguldozó pizzafutárok

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Leginkább kaland- és tájékozódási verseny, illetve karitatív esemény a szombaton rajtoló Budapest–Bamako Rali amatőr terepralifutam, amelyiknek idén először Bissau-Guineában lesz a célja.

2012. január 13., 10:122012. január 13., 10:12

Fapados Dakar – a köznyelvben így emlegetik a Hősök teréről szombaton már hetedik alkalommal elrajtoló Budapest–Bamako Ralit. A kezdeményezés lényege az volt, hogy felélesszék az egykoron egy baráti fogadásból kiindult, amatőröknek szánt Dakar Rali eredeti hagyományait. A már Dél-Amerikába költözött, milliárdos üzletté vált profi sporteseménnyel ellentétben a Bamako Rali a világ legnagyobb amatőr terepraliversenye, amely sokkal inkább kaland- és tájékozódási verseny, mint száguldozás.

Ahogy a megmérettetés csütörtöki sajtótájékoztatóján Gál Szabó András, a futam alapítója elmondta, minden csapatnak magának kell gondoskodnia üzemanyagról, szállásról és élelmiszerről. A Bamako Ralin nincsenek mentőhelikopterek, begyűjtő teherautók, autószerelők, idegenvezetők vagy tolmácsok, az indulók csakis a kitartásra, a felkészültségre és a szerencsére alapozhatnak. Az indulók idén Szlovénia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Szenegál érintésével 15 nappal később érkeznek meg Bissau-Guineába; a táv 8095 kilométer lesz.

Robogókkal a Szaharában

A futamon továbbra is két kategória várja az indulókat: a verseny kategóriában rajthoz álló 35 egységre profi nyomkövető és kiértékelő eszközök segítségével szervezett tájékozódási rali vár. A technikai versenyt elkerülendő a sebesség továbbra sem döntő tényező. Minden etap időre teljesítéséért pont jár és az indulók további pontokat kapnak az etapokon elrejtett navigációs pontok és geoládák érintéséért és megtalálásáért. A versenyt a legtöbb pontot elérő csapat nyeri. A túra kategóriában indulók számára a kihívás a cél, nekik a zord afrikai tájon kívül két ellenfelet kell legyőzni: az időt és a távolságot.

A futam egyre nemzetközibb, az idei 400 induló 35 országból érkezett, és olyan egzotikus helyekről is jöttek kalandvágyó pilóták, mint a Hawaii-vagy a Bermuda-szigetek, illetve Katar, Dél-Afrika vagy az észak-amerikai országok. A verseny nagy esélyesének idén is a háromszoros Bamako-bajnok szlovák Juraj és Daniela Ulrichot, valamint a tavalyi nyertes magyar duót, a Nagy Miklós, Turjányi János kettőst tartják. „Elsősorban az afrikai helyismeretünkre számítunk. Bissau-Guineában még egyikünk sem járt, de reméljük, a kupa idén is Magyarországra kerül” – nyilatkozta Nagy Miklós. Idén először quad kategória is lesz, ide két-két norvég, illetve magyar induló nevezett be, és nem maradtak el a Bamako hírnevét megalapozó szokatlan „versenyjárművek” sem.

A furább vállalkozások közt szerepel egy rabszállító autó, egy Ikarus busz, egy szlovén Renault 4, az alapító 1971-es Peugeot 504-ese és két londoni pizzafutár-robogó is. A Budapest–Bamakón két erdélyi magyar fiatalember, Csata Zsombor szociológus és Kurkó Dénes gépészmérnök is rajthoz áll, ők egy 30 éves Daciával vágnak neki a kalandnak.

Mentőautók ajándékba

A futam történetében először a verseny nem a Mali Köztársaság fővárosában, hanem a nyugat-afrikai Bissau-Guineában ér véget. A Bamako Rali kezdettől fogva összekapcsolódott az Afrikát segítő karitatív tevékenységgel, Bissau-Guinea pedig a világ egyik legszegényebb országa, ahol például nincs vezetékes áramszolgáltatás – így itt minden adománynak örülnek majd.

Az idén közel 700 000 euró értékű adományt gyűjtöttek öszsze a csapatok, a magyar Charity March segélyszervezet négy mentőautót küld az országba, köztük egy maximálisan felszerelt rohamkocsit. Emellett az Afrikai Magyar Egyesület közreműködésével az egyik településen egy teljes iskolát rendeznek be a Bamako résztvevői. Tavaly a Külügyminisztérium az utolsó pillanatban kérte a futam törlését terrorveszélyre alapozva, idén eddig még nem adtak ki közleményt ezzel kapcsolatban.

Kiss Csaba, Budapest
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés