
Fotó: Mediafax
„A Chelsea-nek is rúgunk majd gólt, de számunkra továbbra is a bajnoki cím megvédése marad a legfontosabb célkitűzés” – nyilatkozta a Farul elleni mérkőzés után Iuliu Mureşan, a kolozsvári klub elnöke, amelyen Koné kétszer is betalált, első góljait lőve a CFR színeiben. A csatár először egy kapu előtti kavarodás után bombázott a vendégek hálójába – az erdélyi klub történetének 500. élvonalbeli gólját jegyezve –, majd négy percre rá, az első félidő utolsó pillanataiban Dubarbier lódult meg a jobb szélen, és a hosszú sarokba csavarta a játékszert. A Burkina Fasó-i támadó a második félidőben a 16 méterről megeresztett lövésével állította be a végeredményt. „Egyértelmű győzelmet arattunk, amely a helyzetek alapján nagyobb arányú is lehetett volna. A jó játék láttán megérdemelten csendült fel a meccs végén a Bajnokok Ligája betétdala” – mondta Iuliu Mureşan.
Maurizio Trombetta, a CFR vezetőedzője szerint a csapat nem a múlt heti, Rómában aratott győzelemnek köszönhetően táltosodott meg a bajnokságban is. „Jól játszottunk már Besztercén is, akárcsak a BL-ben az AS Roma vendégeként, illetve most a Farul ellen is. Nagyon örülök, mert a játékosok nagy önbizalommal játszottak, és ez nagyon kell a következő nehéz mérkőzések előtt” – fogalmazott a CFR trénereként háromból három meccset megnyert olasz szakember, akinek gondja is akadt: Peralta még a találkozó előtt, Cadu pedig játék közben szenvedett sérülést. Pászkány Árpád klubtulajdonos ettől függetlenül elégedett volt a látottakkal. „Eddig a Farul ellen játszottunk a legjobban a bajnokságban, a csapat jelenleg potenciáljának 80 százalékát mutatja” – fogalmazott az üzletember, akinek csapata jövő szerdán fogadja a Chelsea-t a BL második körében.
Azt megelőzően azonban – pénteken – a Steaua látogat a Gépész utcába, amely vasárnap szintén önbizalmat adó diadalt aratott: 4-0-ra verte a vendég Szászmedgyesi Gaz Metant. A Kolozsvárról Bukarestbe igazolt Semedo kétszer is betalált, ám a találkozó hajrájában ő is sérülten hagyta el a játékteret, emberhátrányban hagyva az addigra mindhárom cserelehetőségét kihasználó együttesét. Cristian Pustai, a szászmedgyesiek vezetőedzője elismerte, hogy jobb volt az ellenfél, egyúttal csapata hiányosságait is megemlítette. „Nagyon sajnálom, hogy idegenben rendszerint összetörünk. Mindig megpróbálunk látványosan játszani, s végül vereség lesz az eredménye” – kesergett az erdélyiek trénere, akinek csapata eddigi négy idegenbeli találkozóját pont nélkül zárta, és gólt sem rúgott, miközben 11-et kapott.
Az FC Vaslui rúgott gólt Temesváron, ám a hazaiak hárommal válaszoltak, így a bánságiak negyedik hazai mérkőzésüket is megnyerték ebben az idényben. Pedig az összecsapást a vendégek várták jobb hangulatban: csütörtök este gól nélküli döntetlent játszottak a Slavia Prága vendégeként az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén, míg az FC Temesvár hazai pályán 2-1-re kikapott a Partizan Belgrádtól. „Átmeneti időszakban vagyunk, amelyen csak a jó eredmények segíthetnek túl. A Vaslui elleni mérkőzésen látszott, hogy játékosaim a balszerencsés kezdés ellenére teljesen rendbe szedték magukat, rúgtak három gólt, és megnyerték a mérkőzést. Ezt akartuk, és teljesítettük” – nyilatkozta Dusan Uhrin, a bánságiak cseh mestere.
Liga 1, 8. forduló: Brassói FC–Rapid 0-0, FC Temesvár–FC Vaslui 3-1 (G. Bucur 42., 81., Cisovsky 73., ill. Tewanjera 34.), Steaua–Szászmedgyesi Gaz Metan 4-0 (Semedo 6., 65., Nicoliţă 29., Kapetanosz 90+3.), Kolozsvári CFR–Konstancai Farul 3-0 (Koné 42., 81., Dubarbier 44.). Korábbi eredmények: Galaci Oţelul–Besztercei Gloria 1-0, FC Argeş–Buzăui Gloria 1-1, Tîrgu Jiu-i Pandurii–CS Otopeni 1-1 (Tilincă 31., ill. Yontcha 43.). Az Urziceni-i Unirea–Craiovai U és a Dinamo–Iaşi-i Poli találkozó lapzárta után ért véget.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.