
A magyar férfi vízilabda-válogatott eddigi legsimább győzelmét aratta a trieszti olimpiai selejtezőn: Benedek Tibor együttese a szerdai negyedik fordulóban az orosz csapat fölött diadalmaskodott 18-8-ra.
2016. április 07., 10:212016. április 07., 10:21
2016. április 07., 12:032016. április 07., 12:03
A találkozó legfontosabb kérdését már az első negyedben eldöntötte a magyar együttes, amely 6-2-re nyerte meg a nyitófelvonást, és ezt követően is csak növelte a két válogatott közti különbséget.
Ha a magyar válogatott csütörtökön győz a szlovákok elleni, 16.10-kor kezdődő utolsó csoportmérkőzésén, akkor csoportelsőként zár, és az olimpiai kvótáért pénteken a B csoport negyedik helyezettjével találkozik majd.
„Akik otthonról néznek minket, azt várják, hogy az összes mérkőzésen így játsszunk, de ez nem a valóság. Az oroszok nem úgy játszottak, ahogyan tudnak, nálunk pedig mindenki jól teljesített, ez hozta ezt a különbséget. Ez a mérkőzés arra volt jó, hogy egy kis önbizalmat szerezzünk” – nyilatkozta a találkozó után Benedek Tibor az M4 Sportnak.
Ezt megelőzően a szintén az A csoportban érdekelt román válogatott 10-10-es döntetlent játszott Kanadával, amellyel korábban a magyarok is osztoztak a pontokon. Az 1-1-es első negyed után a másodikban 10 gól esett (4-6), az utolsó játékrésznek pedig egygólos hátrányból vágtak neki Cosmin Raduék (9-10) – ezt egyetlen találattal sikerült ledolgozni. A jelenleg a hatos negyedik, még továbbjutást érő helyén álló Románia csütörtökön 17.30-tól az ötödik helyezett Oroszország ellen zárja a csoportkört.
„Az oroszok kicsivel jobbak nálunk, de ez nem döntő szempont. Nagyon fontos, hogy minél kevesebbet hibázzunk. Kanada ellen az elején több technikai hiba is becsúszott, de a végén, a fegyelemnek és a csapat küzdőszellemének köszönhetően, kiharcoltuk a döntetlent” – értékelt az Agerpres hírügynökség által idézett Deja Sztanojevics román szövetségi kapitány.
A csoport harmadik szerdai meccsén Franciaország 10-8-ra múlta felül Szlovákiát, így Románia legjobb esetben is csak a negyedik helyet csípheti el az A jelű hatosban.
Az A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont, 2. Kanada 6 (42-39), 3. Franciaország 6 (41-43), 4. Románia 3, 5. Oroszország 2, 6. Szlovákia 0.
B csoport: Kazahsztán–Németország 11-11, Spanyolország–Dél-afrikai Köztársaság 15-1, Olaszország-Hollandia 11-5.
A B csoport állása: 1. Olaszország 6 pont (55-20), 2. Spanyolország 6 (39-21), 3. Hollandia 6 (29-29), 4. Németország 3 (47-34), 5. Kazahsztán 3 (30-39), 6. Dél-afrikai Köztársaság 0.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!