
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja a várakozásoknak megfelelően győzelemmel, míg Románia vereséggel kezdte a világliga európai selejtezősorozatát: Benedek Tibor legénysége 13-6-ra nyert kedd este Debrecenben Szlovákia ellen, míg Dezsan Sztanojevics tanítványai Görögországban maradtak alul 15-8-ra az A csoportban.
2014. november 19., 15:292014. november 19., 15:29
A magyarok kapitánya szerint sok tapasztalattal gazdagodtak a találkozó révén, amelyen a két csapat közötti különbség – számításainak megfelelően – a játékidő második felében, helyreállt védelmük után mutatkozott meg.
Benedek ugyan elégedett volt a fiatalokkal, ám arra is rámutatott, hogy a most debütált Manhercz Krisztiánnak, Lőrincz Bálintnak és Német Toninak még sokat kell tanulnia. „Azokban a szituációkban, amikor át kellett lendíteni a csapatot a nehézségeken, akkor ezt az idősebb játékosok tették meg” – mutatott rá Benedek Tibor.
Ez részben elmondható Románia megfiatalított keretéről is, hiszen a görögországi találkozón a tapasztalt játékosok – Tibi Negrean, Cosmin Radu, Gheorghe Mihnea és Alex Popoviciu – szerezték a vendégek góljait.
A generációváltást előkészítő Sztanojevics már most lehetőséget adott az olyan fiataloknak, mint amilyen Gergelyfi Róbert, Szabó Roland vagy Victor Antipa, hiszen mint mondta: jelen pillanatban a hangsúly nem a játék minőségén, hanem az építkezésen van. Meglátása, hogy ha most nem kezdik el megalapozni a csapatot, akkor öt-hat év sem lesz elegendő arra, hogy versenyképessé váljanak.
A világliga-selejtező következő, december 10-ei második fordulójában Románia épp Magyarország ellen játszik majd Miskolcon. A csoportokból csak az első helyezettek jutnak ki a nyári, olaszországi szuperdöntőbe.
A kedd esti többi eredmény, B csoport: Szerbia–Spanyolország 9-1, Oroszország–Németország 12-9. C csoport: Franciaország–Olaszország 9-15, Horvátország–Törökország 13-3.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!