Hirdetés

Sikerrel ünnepelte ötvenedik szülinapját az ASA

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Múltidézéssel és a vendég Medgyes elleni győztes bajnoki mérkőzéssel ünnepelte fennállása ötvenedik évfordulóját a Marosvásárhelyi ASA labdarúgóklubja pénteken. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Horváth Bálint Ottó

2014. november 09., 15:162014. november 09., 15:16

Az egyesület korábbi elnöke, Cornel Cacovean és a helyi polgármesteri hivatal által a Kultúrpalotában szervezett történeti „kalandozáson” közel százan vettek részt, köztük a csapat több generációnyi volt futballistája, olyanok, akiknek már hosszú ideje nem volt alkalmuk találkozni egymással, de most barátként köszönthették újra egymást.

Az ünnepségre még Bölöni László is hazatért Katarból, aki beszédének lényegét magyarul is elmondta, hangoztatva, hogy az ASA-nak fényes múltja volt, van jelene és jövője is kell hogy legyen. Kitért a vásárhelyi klub két játékosára, akikre a napokban róttak ki súlyos eltiltásokat, sportszerűtlennek tartva a döntést és bírálva a szövetséget. Az eseményen Marcel Puşcas és Miodrag Belodedici a Hivatásos Labdarúgóligát, illetve a Román Labdarúgó-szövetséget képviselte, de mellettük többen is érkeztek a fővárosból.

Cacovean emléklapot nyújtott át az ASA jelenlegi vezetőinek, Benedek Istvánnak és Daniel Stanciunak, míg a rendezvény végéhez közeledve Peti András és Claudiu Maior alpolgármester tüntette ki az ASA egykori két legmeghatározóbb futballistáját: Bölöni Lászlót és Florea Ispirt.

Egyértelmű erőviszonyok a pályán

Az évfordulós ünneplést az élvonalbeli futballcsapat győzelme tette teljessé, hiszen Cristian Pustai együttese – az eltiltását töltő Gabriel Mureşan és Ousmane N`Doye nélkül – 2-0-ra megnyerte a vendég Medgyes elleni találkozót a bajnokság 14. fordulójában.

Az ASA vezetőedzője épp korábbi alakulata ellen harcolta ki a három pontot, hiszen a Gaz Metant a román pontvadászatban rekordnak számító hat évig irányította. Bevallása szerint ez nem volt számára egyszerű, de mindenképp örült a sikernek. A közel ötezer hazai szurkoló ugyanis már a nyolcadik percben gólnak örülhetett: Sepsi beadását Bumba értékesítette. Az elmúlt években Marosvásárhelyen is játszó Dan Romannal a pályán a medgyesiek hiába vették át a kezdeményezést, távoli lövéseik nem vezettek eredményre.

A találkozó szünetében a pályán díjazták Cornel Cacovean volt klubelnököt és az ASA egykori tíz legkiválóbb labdarúgóját: Bölöni Lászlót, Florea Ispirt, Czakó Jánost, Sólyom Csabát, Fazakas Árpádot, Ovidiu Maiert, George Ciorcerit, Sikó Árpádot, Hajnal Gyulát és Nicolae Tâmpănarut. Bölönit külön megtapsolták a szurkolók és hosszú másodpercekig a nevét kiabálták.

A térfélcserét követően Goga két ziccert hagyott ki, hogy utána Hora egy újabb Sepsi-passzból beállítsa a végeredményt. A lefújást követően Pustai kiemelte, hogy ellenfelüknek nem voltak helyzeteik.

„A labda magabiztos birtoklását és sok futást kértem a fiúktól a mérkőzés előtt, ezt teljesítették, gratulálok nekik. Nagyon jól működött a védekezésünk és a cserejátékosok is jól szerepeltek. Voltak pillanatok, amikor meglátszott Mureşan és N`Doye hiánya, remélem, csökkentik büntetésüket” – értékelt a szakvezető, előbbi 16, utóbbi 6 fordulós eltiltására utalva. A medgyesieket edző Cristian Dulca ellenben elégedetlen volt játékosai hozzáállásával, kitérve azok rengeteg egyéni hibájára és a rossz helyezkedésükre a pályán. „Minden játékos időben megkapta a fizetését, ezért másfajta hozzáállást és sokkal jobb teljesítményt várok el tőlük” – szögezte le a meccs végén.

Hagiék legyűrték a Dinamót

A Gheorghe Hagi által edzett Viitorul 3-2-re legyőzte Bukarestben a Dinamót, ám a szakember elégedetlen volt, amiért tanítványai – megfogalmazása szerint – „csak egyetlen félidőt játszottak”. Flavius Stoica eközben a lemondását követelő szurkolók miatt szomorkodott. A fővárosiak szakvezetője csalódott a vereség miatt, de „nem szabad csüggedniük, mert ez a legnagyobbakkal is előfordul”. 

A Liga 1 14. fordulójának eredményei: Marosvásárhelyi ASA–Medgyes 2-0, Dinamo–Viitorul 2-3, Brassó–Târgu Jiu 0-3, Botoşani–Kolozsvári CFR 0-1, Kolozsvári U–Petrolul Ploieşti 0-3.

Sepsi újra a válogatottban?

Sajtóinformációk szerint Sepsi László 2010 után visszatér a román labdarúgó-válogatottba, hogy a sérült Răzvan Raț és az utóbbi időben gyengébb formát mutató Iasmin Latovlevici helyén megerősítse a védővonalat. A Marosvásárhelyi ASA háromszoros válogatott labdarúgója a Krónikának rámutatott arra, hogy meghívót még nem kapott, ugyanakkor bízik abban, hogy újra lehetőséget kap a bizonyításra. Bevallotta, hogy egyelőre még nem nagyon ismeri az Európa-bajnoki selejtezősorozatban csoportelső északíreket, ugyanakkor biztos abban, hogy péntekig még elegendő idő van arra, hogy felkészüljön a vendégek játékából. „Erőnlétileg és egészségügyileg szász százalékon vagyok. Nagyon örülnék, ha ott lehetnék ezen a fontos mérkőzésen” – szögezte le a 28 éves hátvéd. Noha Anghel Iordănescuval még nem volt alkalma együtt dolgozni, bízik abban, hogy hatékony és eredményes lehet esetleges együttműködésük. Románia válogatottja november 14-én Bukarestben mérkőzik meg az északírekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés