
A világelső és címvédő amerikai Serena Williams negyedszer is világbajnok lett: a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású isztambuli WTA-vb-jének vasárnapi döntőjében 2:6, 6:3, 6:0-ra legyőzte a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nát.
2013. október 28., 13:492013. október 28., 13:49
A fordulatos finálé 2 óra 9 percig tartott. Az elképesztő idényt maga mögött tudó, 32 éves amerikai sztár idén – karrierjében példátlan módon – 11 tornát nyert, és 78 győzelem mellett mindössze négyszer kapott ki. A 2001, 2009 és 2012 után győztes Williams a belga Justine Henin 2007-es duplázása óta az első, aki megvédte vb-címét, és sikeréért 2,145 millió dollárt kapott.
Serena Williams a hétfőn közölt világranglistán több mint 5200 ponttal előzi meg a második Viktorija Azarenkát. Az isztambuli WTA-vb döntőjében alulmaradt kínai Li Na két helyet javítva harmadikként zárja az évet. A legjobb román játékos, Simona Halep a 14. helyen maradt.
A 13 676 férőhelyes Sinan Erdem Csarnok utoljára adott otthont a szezonzáró szupertornának, ugyanis 2014-től 2018-ig Szingapúr lesz a helyszín.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!