
Enner Valencia (13-as mezben) kétszer is betalált a nyitómeccsen
Fotó: Facebook/FIFA World Cup
Ecuador labdarúgó-válogatottja Enner Valencia első félidőben szerzett két góljával simán legyőzte a házigazda Katart a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén.
2022. november 20., 20:052022. november 20., 20:05
2022. november 20., 21:382022. november 20., 21:38
A vébék történetében ez volt az első eset, hogy a házigazda elvesztette a nyitómérkőzést: korábban háromszor a rendező ország nemzeti csapata nyert három döntetlen mellett.
Valencia szerezte Ecuador legutóbbi öt gólját a világbajnokságon: a Fenerbahce csatára 2014-ben Svájc ellen egyszer, Honduras ellen pedig kétszer volt eredményes Brazíliában, most pedig Katar ellen már az első félidőben duplázott.
Fotó: Facebook/FIFA World Cup
A labdarúgás történetének első téli vb-mérkőzése a dél-amerikai együttes fölényével kezdődött, az Ázsia-bajnok kapusának korai bizonytalankodása után azonban les miatt érvénytelenítették Ecuador első találatát – olvasható az M4 Sport összefoglalójában. A másodikat viszont már szabályos körülmények között, büntetőből lőtte Valencia, majd fejelt is egyet.
A játékrészt ecuadori fölény jellemezte, a történetük első vb-találkozóját játszó katariak csak rövid időszakokra jutottak át az ellenfél térfelére, veszélyt pedig nem igazán tudtak teremteni. A fordulást követően alacsonyabb ritmusban zajlott a játék, ekkor is inkább az ecuadoriak akarata érvényesült, nagyobb helyzetek viszont egyik kapu előtt sem alakultak ki, így első félidei magabiztos teljesítményének köszönhetően Ecuador gazdagodott három ponttal a 2-0-nak köszönhetően. Az A csoport másik találkozóján hétfő délután a szenegáli és a holland együttes játszik.
Mint ismeretes, nem sokkal a rajt előtt a házigazda alkoholtilalmat vezetett be a tornának otthont adó stadionok környékén, így csak a szurkolói zónákban, a szurkolók körében népszerű célállomásokon és az engedéllyel rendelkező helyszíneken lehet sört árusítani, a stadionok területéről viszont kivonták a sörárusítópontokat.

Katarban nincs értékelhető színvonalú labdarúgás, a sportnak nincsenek is igazán hagyományai az országban, és az időjárási viszonyok sem kedvezők az intenzív sporttevékenység számára.

Véget ér a várakozás: vasárnap délután elkezdődik Katarban a 2022-es labdarúgó-világbajnokság, amely több szempontból is rendhagyónak számít.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
3 hozzászólás