2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00
„A vb-n sokkal nehezebb dolgom lesz,ugyanis a jóval erősebb mezőny miatt akár egynagyszerű teljesítmény is kevesebbet érhet.Ennek ellenére az elsők között szeretnékvégezni” – nyilatkozta Sebestyén Júlia. Amagyar műkorcsolyázó kiválóan kezdte azidényt, megnyert egy Grand Prix-versenyt, egy másikonmásodik lett, így a sorozat döntőjében isszerepelhetett. A lengyel fővárosban rendezett idei Eb-nazonban elrontott kűrje miatt csak a kilencedik helyen végzett,pedig éremesélyesként tartották számon.Sebestyén Júlia a tavalyi vb-n 22. lett Calgaryban.
A magyaroknak jégtáncbannem lehetnek vérmes reményeik, mivel Elek Attila avarsói Eb-n szárkapocscsonttöréstszenvedett, így párjával, Hoffmann Nórávalkihagyják a vb-t, helyettük a még juniorkorúNagy Zsuzsanna, Elek György duó indul.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.