
2009. július 31., 09:582009. július 31., 09:58
„Kész vagyok arra, hogy segítsem a Ferrarit, nem térhetek ki a felelősségvállalás elől – írta személyes honlapján a német autóversenyző. – Annak ellenére, hogy ezt a témát magamban már régen lezártam, olyan szorosan kötődöm ehhez a csapathoz, hogy nem mondhattam nemet ebben a szerencsétlen helyzetben. Persze mint versenyző örülök ennek a kihívásnak.” Michael Schumacher – aki 1996 és 2006 között vezette a Ferrari versenyautóit, visszavonulása után pedig a maranellói alakulat szaktanácsadója lett – bejelentése után a Budapesten lábadozó
Massának is üzent: „Istennek hála, pozitív híreket hallok felőle. A legjobbakat kívánom neki.” A koponyatörése után műtéten átesett brazil pilóta állapota óráról órára javul. „Úgy néz ki, mint egy bokszoló, de rendesen eszik, sétál, zuhanyozik” – fogalmazott Dino Altmann, a brazil GP hivatalos orvosa, aki a család képviselője is.
A 28 éves Massa orvosa szerint várhatóan teljesen fel fog épülni, és újra fog versenyezni. A tavalyi világbajnokságon második pilótának – akit múlt szombaton az előtte haladó honfitársa, Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó fejen találta, s ezután 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott – már arra is volt ereje, hogy viccelődjön.
Amikor Massa megtudta, hogy a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher helyettesíti Valenciában, az augusztus 23-án esedékes Európa Nagydíjon, csak annyit mondott: „Majd meglátjuk, hagyom-e beülni.” Massát hétvégén még Budapesten kezelik, s innen vagy Brazíliába, vagy Monte Carlóba szállítják.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.