
A labdarúgó-Bajnokok Ligája szerdai elődöntője után Diego Simeone, az Atlético Madrid, valamint Josep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője is a mérkőzés egyetlen gólját szerző Saúl Níguezt dicsérte.
2016. április 28., 14:272016. április 28., 14:27
Simeone csapata szinte tökéletesen védekezett, megfojtotta a Bayern játékát, nem hiába volt elégedett az argentin vezetőedző a visszavágóra szerzett egygólos előnnyel. „Rengeteget dolgoztunk szerda este, és talán közel jártunk a tökéletes teljesítményhez, csakúgy, mint a Barcelona elleni negyeddöntőben. A saját játékunkat játszottuk, az első félidőben pedig szinte minden úgy történt, ahogy szerettük volna. A másodikban aztán inkább a Bayern akarata érvényesült – értékelt az Atlético mestere. – Saúlnak briliáns estéje volt, élvezze ki a pillanatot, és hogy minden róla szól most–- meg is érdemli, mert elképesztő munkát végzett, lenyűgöző az elhivatottsága, hihetetlenül motivált, és egyre jobb lesz, mert még sokat fejlődhet.\"
A 11. percben Saúl Níguez a kezdőkörből indulva, három spanyol Bayern-játékost kicselezve csavart el gyönyörűen Manuel Neuer mellett a hosszú sarokba. Ezt követően a müncheniek óriási labdabirtoklási fölénybe kerültek, de egyetlen helyzetet sem tudtak kidolgozni a nagyszerűen védekező madridiakkal szemben.
A fordulást követően állandósult a Bayern-nyomás, s az 54. percben kis híján egyenlített Josep Guardiola csapata, de David Alaba 30 méteres bombája a felső lécről lefelé vágódva a vonal elé pattant. Két perccel később újabb müncheni helyzet után lélegezhetett fel a Vicente Calderón közönsége, Javi Martínez közeli fejesét védte Jan Oblak.
A szórványos hazai támadások egyikéből majdnem megduplázta előnyét Diego Simeone együttese, de Fernando Torrese ziccerénél a jobb kapufán csattant a labda. A hajrában sem változott a játék képe, a Bayern támadott, de gólt nem szerzett.
Guardiola csalódottan értékelt a vereség után: „A visszavágón teljesen más ritmusban kell futballoznunk. Az Atlético gólja brilliáns volt, de mi hibáztunk előtte, nem őriztük elég szorosan Saúlt. Vele kapcsolatban elmondanám, hogy a spanyol futballnak van egy újabb nagyszerű tehetsége. Korábban is láttam már játszani, remek játékos”.
A németek katalán trénere elismerte, nem tetszett, ahogy csapata játszott. „Tudtuk előre, ha hagyjuk az ellenfél játékosait futni és párharcokat nyerni, akkor nehéz dolgunk lesz. A játékunk mellett az eredmény sem jó. El kell gondolkoznunk azon, miért nem tudtunk gólt lőni. nagyon jó volt az ellenfél kapusa, remekelt a védelme, ráadásul sokan voltak hátul, nem könnyű helyzet...\" – fogalmazott Guardiola.
A visszavágót május 3-án rendezik a müncheni Allianz Arénában. Egy nappal ezt követően a Real Madrid a Manchester City otthonában elért gól nélküli döntetlen után látja vendégül az angol együttest.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!