Hirdetés

Rossz bukaresti és szegedi BL-hajrá

A vendégei által az utolsó másodpercben értékesített büntető miatt veszített pontot a Dinamo a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a 26-26-ra végződött, Besiktas elleni összecsapáson. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 10., 16:552016. október 10., 16:55


A D csoport vasárnap esti meccsét nem kezdte túl biztatóan a bukaresti együttes, mert az első félidőben többnyire csak futott az eredmény után. A szünet után már öt gól különbségre is meglépett a török bajnok, ám Eliodor Voica edzőnek sikerült rendeznie soraikat és nem csak a hátrányt dolgozták le, hanem a vezetést is átvették a véghajrára. Az utolsó pillanatokban viszont Allahkaram szabálytalankodásáért a bírók befújták a 7 méterest, amelyet Vrazalic értékesített.

A Dinamo szakvezetője elismerte, hogy nem voltak csúcsformában, a fontos momentumokban pedig gyakran hibáztak, ám pár másodpercig még így is a markukban volt a győzelem. „A vége legyen lecke a számunkra\" – tette hozzá. A hatos harmadik fordulójának többi házigazdája nem hibázott – Nantes–Braga ABC 35-33, Motor Zaporozsje 34-28 –, ezért az összetettben Nantes (5 pont), Dinamo (4), Zaporozsje (3), Besiktas (3), Braga (2), Holstebro (1) a sorrend.

A kiemelt csapatok nyolcasaiban a Szegednek is a hajrában pecsételődött meg a sorsa: hazai környezetben végül 29-27-re kikapott az összetettben százszázalékos teljesítménnyel élen álló Kielcétől. A B csoport összetettjének második helyén a Vardar ugyancsak a maximális 6 pontnál tart, míg a némeg Rhein-Neckar Löwen a magyar együtteshez hasonlóan egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség után három ponttal osztozik a 3. és a 4. helyen. A Veszprém 28-28-as döntetlent játszott a Wisla Plock vendégeként, ezért az A csoportban a Barcelona (6 pont) és a PSG (4) mögött 4 ponttal a harmadik helyen áll.

A Bukaresti CSM az EHF-kupa második selejtezőkörében 29-23 arányú hazai győzelemmel kezdett a Zamet ellen, kedden pedig már a hazai élvonalbeli bajnokságban lép pályára a Székelyudvarhelyi KC vendégeként (17 óra, DigiSport, DolceSport). A 8. forduló szerdán folytatódik majd, többek között Dél-Dobrudzsa–Dinamo rangadóval (18.30, Digi, Dolce). A női élvonalbeli bajnokság hatodik fordulója szintén kedden kezdődik a Brăila–Zilah mérkőzéssel (18.45, Digi, Dolce), szerdán pedig Kolozsvári U–Bukaresti CSM (17, Digi, Dolce) és Brassó–CSM Roman összecsapások lesznek.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés