Hirdetés

Rossi szerint óriási ösztönzés a szurkolók visszatérése, Ciprus ellen folytatható a kiváló veretlenségi sorozat

•  Fotó: MLSZ

Fotó: MLSZ

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint óriási ösztönzést jelent a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy pénteken újra közönség előtt léphet pályára Ciprus ellen.

Krónika

2021. június 03., 20:382021. június 03., 20:38

„Remélem, a hozzáállás, a motiváció, az akarás és a harc felvállalása tekintetében meg fogunk felelni a szurkolók elvárásainak” – mondta az MTI szerint a csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki kijelentette,

címeres mezben nincsenek barátságos mérkőzések, éppen ezért nyerni akarnak, mert a legjobb edzés a győztes meccs, ami ráadásul jót tesz az önbizalomnak is.

Hirdetés

Az 56 éves tréner elárulta, megvannak az elképzései arra vonatkozóan, hogy játékosai közül ki mennyit játsszon a soron következő két felkészülési mérkőzésen, de konkrétumokat nem közölt. „Szoboszlai az Szoboszlai, nem könnyű pótolni pontrúgások tekintetében sem. Kleinheisler, Sallai, Varga Roland is megoldás lehet, de ehhez kell, hogy egyáltalán legyenek szögleteink vagy ígéretes szabadrúgásaink.

Idézet
Nekünk olyan megoldást kell találni, aki a játék többi elemében is a csapat hasznára van, mert ez nem amerikaifutball, hogy egy specialistát beküldjünk arra az egyetlen rúgásra”

– fogalmazott Rossi, aki szerint a ciprusiak az előreívelt labdák hatékonyságában igazán jók. Kitért a keddi ellenfélre, az ír csapatra is, amely szerinte fizikálisan kiemelkedően erős, ebben például az Európa-bajnoki ellenfelek közül nagyon hasonlít a német és a francia együttesre.

A szakember röviden szólt az Eb-ről is: szerinte papíron a mérkőzések már eldőltek, de nem egyszer látott már a világ olyat, amikor a papírokat ki lehetett dobni az ablakon. Úgy fogalmazott,

az álmodozás ingyen van, de az álmok mit sem érnek, ha nem tesznek meg értük mindent.

Mint ismeretes, Marco Rossi szövetségi kapitány legfőbb feladata a soron következő két barátságos találkozón, hogy megtalálja a sérült Szoboszlai Dominik helyettesét, mivel a szervező középpályás posztján – ugyancsak sérülés miatt – Kalmár Zsoltra sem számíthat a kontinensviadalon.

Az olasz szakvezető dolgát ebben a tekintetben tovább nehezíti, hogy kisebb sérülés miatt Gazdag Dániel – Nagy Ádámhoz hasonlóan – nem léphet pályára Ciprus ellen, pedig a kispesti nevelésű futballista lehet az egyik jelölt az RB Leipzig tehetségének pótlására.

Az 56 éves tréner előzetesen annyit árult el, hogy Ciprus és négy nappal később Írország ellen rotálni fogja játékosait, hogy azok ne legyenek fáradtak az Eb-n. Ez egyben azt is jelenti, hogy jó eséllyel a 26 fős keretben lévő három újonc – Bolla Bendegúz, Schön Szabolcs és Hahn János – is szóhoz jut.

Különösebb tétje nem lesz a meccsnek, legfeljebb annyi, hogy a magyar csapat folytatja-e kilenc találkozó óta tartó veretlenségi sorozatát.

Legutóbb ilyen jó szériára húsz éve volt példa, akkor a nemzeti együttes 2000 márciusa és 2001 áprilisa között 12 összecsapáson nem talált legyőzőre. Érdekesség ugyanakkor, hogy a válogatott az elmúlt három évben lejátszott hat barátságos mérkőzésén nyeretlen maradt.

A szigetországiak ellen azért lenne fontos a győzelem, hogy a magyar csapat megfelelő önbizalommal várja az Eb-t, amelyen a világ legjobbjai közé tartozó ellenfelekkel találkozik majd: előbb a címvédő portugálokkal, majd a világbajnok franciákkal küzd meg a Puskás Arénában, végül a csoportkör utolsó fordulójában a németek vendége lesz. A Ciprus elleni felkészülési mérkőzés (romániai idő szerint) pénteken 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés