Hirdetés

Rossi: a sztárellenfelek közül a németek vannak a legjobb formában – Szoboszlai legjobb barátja ellen játszhat

•  Fotó: Facebook/MLSZ

Fotó: Facebook/MLSZ

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-csoportellenfelei közül éppen a soron következő német csapat van a legjobb állapotban.

MTI

2022. június 10., 18:222022. június 10., 18:22

„Ők vannak a legjobb formában. Ezt nem azért mondom, mert velük találkozunk szombaton.

Idézet
Most lesz a legnehezebb dolgunk, hogy saját játékunkat érvényesítsük”

– jelentette ki az olasz szakvezető, aki arról számolt be a pénteki sajtótájékoztatóján, hogy Sallai Roland kisebb problémával küzd. Az 57 éves tréner az MTI érdeklődésére kifejtette, hogy a három támadót a legnehezebb helyettesítenie ebben a sorozatterhelésben, ráadásul akik szóba jöhetnének, azok közül a koronavírusból felépülő Gazdag Dániel, aki emiatt nyolc-kilenc napot nem edzett, még nincs olyan szinten, hogy jelentős mennyiségű játékpercet töltsön a pályán, illetve az U21-es válogatottól érkezett Schön Szabolcs sincs a legjobb állapotban. Rossi azt azért hangsúlyozta, hogy a többiek is jó úton járnak, mert nagyon törekszenek és odafigyelnek különösen a taktikai utasításokra, azonban ez egy hosszú folyamat.

Hirdetés
Idézet
Amióta kapitány vagyok, az Anglia elleni volt a legjobb teljesítményünk. Olaszországban több hiba becsúszott, márpedig ilyen riválisok ellen a legkisebbért is drága árat lehet fizetni. Összességében elégedett vagyok a csapattal,

mert a játékosok nem engedtek teret az ellenfeleknek, követték a taktikai utasításokat. Csak így lehet felvenni a versenyt ezekkel az együttesekkel” – értékelte az eddigi két Nemezetek Ligája-találkozót Rossi, aki viccesen megjegyezte, örülne, ha meg lehetne cserélni a két eredményt.

korábban írtuk

Nemzetek Ligája: az olaszok ellen nem jött össze a bravúr Szalaiéknak
Nemzetek Ligája: az olaszok ellen nem jött össze a bravúr Szalaiéknak

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulójában.

Szoboszlai Dominik szerint a csapat fizikálisan jó állapotban van ahhoz képest, hogy négy nap alatt két meccset játszott.

Idézet
Nem vagyok izgulós típus, mindhárom válogatott ugyanazt a színvonalat képviseli, de a németeknél szerepel jelenlegi és korábbi csapattársam, többek között a legjobb futballista barátom, Karim Adeyemi, ezért nekem picit más lesz ez az összecsapás”

– fogalmazott az RB Leipzig támadója. A 21 éves játékos kifejezetten örül, hogy olyan teljesítményt tudott nyújtani, amivel megfogalmazása szerint „a főnök” elégedett volt. Úgy érzi, meg tudta ugrani a lécet, hogy támadás mellett a védekezésből is kivegye a részét. „Minden percet élvezek a srácokkal, ezért is tudok ilyen teljesítményt nyújtani. Imádok itt lenni” – mondta Szoboszlai.

Idézet
Annyit fejlődött ez a válogatott, hogy az olaszoktól elszenvedett 2-1-es vereség után mindenki búslakodott. Korábban ilyen szoros vereség jó eredménynek számított volna.”

Szoboszlai arról is beszélt, hogy végre ismét telt ház előtt léphetnek pályára. Hozzátette, nem szeretnének még egyszer zárt kapuk mögött játszani, amit azért fontos hangsúlyozni, mert Magyarországnak van még egy felfüggesztett büntetése, ezért minden apróságra figyelni fognak az ellenőrök. A két forduló után második helyen álló magyar válogatott romániai idő szerint szombaton 21.45-kor fogadja a két döntetlennel rajtoló német csapatot a Puskás Arénában.

A tavalyihoz hasonló bravúrra készül a magyar válogatott a németek ellen

Egy év után csap össze ismét a magyar labdarúgó-válogatott a német együttessel, és Marco Rossi szövetségi kapitány csapata arra készül, hogy a tavalyi Eb-n elért bravúros, 2-2-es döntetlen alkalmával mutatott teljesítményét szombaton hazai pályán a Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában is megismételje. A magyar nemzeti csapat két nehéz mérkőzés után várja a találkozót, melyek közül az elsőt, Anglia ellen hazai pályán 1-0-ra megnyerte, míg a másodikon, kedden 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olaszok vendégeként. A szombati mérkőzés előtt nagy kérdés, hogy a csapat kulcsemberei ki tudták-e pihenni magukat, illetve, hogy Rossi mennyit változtat a kezdőcsapatán, amely a mezőnyjátékosok tekintetében mindkét meccsen ugyanaz volt.
Az biztos, hogy egy csere lesz az együttesben, mivel az Union Berlin középpályása, Schäfer András sárga lapok miatt nem léphet pályára. A kapitány dolgát nem csupán az ő hiánya nehezíti, hanem Kleinheisler László sérülése is, akire már az olaszok ellen sem számíthatott. Ugyanakkor erősítést jelent számára, hogy a Philadelphia Unionban március után májusban is a csapat legjobbjának választott Gazdag Dániel túl van a koronavírus-fertőzésen és bevethető lesz.
A németek eddig két döntetlent értek el az NL-ben, a budapesti fellépést pedig kellő óvatosággal várja Hansi Flick szövetségi kapitány, aki pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte a Rossi-csapatot. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy egyértelműen a három pontért utaznak a magyar fővárosba. 
A magyar válogatott 53. alkalommal találkozik a német együttessel, eddig 24-szer Németország, 17-szer az NDK és 11-szer az NSZK volt az ellenfél. A mérleg: 20 magyar és 17 német győzelem, valamint 15 döntetlen. A csoport másik meccsén a tavalyi Európa-bajnoki döntő „visszavágóját” rendezik meg, ugyanis az angol együttes fogadja az olasz csapatot.

A csoport állása:
1. Olaszország       2   1  1  -   3-2  4
2. Magyarország   2   1  -  1   2-2  3
3. Németország     2   -  2  -   2-2  2
4. Anglia               2   -  1  1   1-2  1

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés