
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi szövetségi kapitány azt szeretné, ha a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön megtenné a célja eléréséhez hiányzó utolsó lépést a bulgáriai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
2023. november 15., 21:192023. november 15., 21:19
„Közel vagyunk a célunkhoz, egyetlen lépés választ el minket az Eb-részvételtől, ezt a lépést pedig csütörtökön meg akarjuk tenni. Ahogy máskor, úgy ezúttal sem döntetlenre fogunk játszani, de akkor sem lennék szomorú, ha egy ponttal távoznánk” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón. A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember elárulta, mindenki egészséges a keretben, aki elutazott Szófiába, ugyanakkor nem tartott a csapattal Sallai Roland és Gulácsi Péter.
Rossi az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hiába váltott szövetségi kapitányt Bulgária, nem hiszi, hogy teljesen más csapatot lát majd, mint márciusban.
„Több verzióra is felkészültünk, az ellenfél játékosait pedig jól ismerjük” – mondta a bolgárokról Rossi, aki Kiril Deszpodovot emelte ki név szerint, megemlítve azt is, hogy a PAOK csatára korábban Olaszországban is szerepelt. „Bulgáriának ugyan csak két pontja van a csoportban, de több meccsen is balszerencséje volt, legalább három-négy ponttal többje lehetne.”

Az utóbbi napokban hatalmas kérdőjel övezte a Bulgária–Magyarország labdarúgó Eb-selejtezőmeccset, ám végül hivatalossá vált, hogy a találkozót visszahelyezik Szófiába, a csapatok a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban játszanak majd nézők nélkül.
Ahogy fogalmazott, azért fizetik őket, hogy futballmeccsen szerepeljenek, viszont azt megjegyezte, ehhez hasonlót sem játékosként, sem edzőként nem élt még át.
„Az eső ellenére jó a pálya, játékra alkalmas. Nyerni szeretnénk, ez a legfontosabb” – mondta magyarul Kerkez Milos, aki később angol nyelvre váltott. „Végig úgy számoltunk, hogy játszunk, ennek megfelelően készültünk. Az edzők jó tervet dolgoztak ki a találkozóra”.
A húszéves futballista sajnálja, hogy nézők nem lehetnek a stadionban, mivel a zárt kapu ellenére látott magyar szurkolót, amikor a csapat megérkezett a bolgár főváros repterére, illetve aztán a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionhoz.
A Bournemouth magyar légiósa az MTI-nek úgy fogalmazott, a hétvégén nem szerepelt a klubjában, így teljesen kipihent és készen áll a mérkőzésre.
A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban a lengyel Daniel Stefanski sípjelére romániai idő szerint csütörtökön 19 órakor kezdődik a bolgár-magyar zárt kapus mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít.
A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Botka, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Styles, Kerkez – Gazdag, Szoboszlai – Ádám
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
szóljon hozzá!