
Fotó: Krónika
Mivel az elsõ, pardubicei találkozón a felek 1-1-re végeztek, a csehek idegenben lõtt több góljuknak köszönhetõen kijutottak az õszi brazíliai vb-re.
Jakab Zoltán válogatottjától teljesen elpártolt a szerencse Marosvásárhelyen. Az idegenbeli 1–1 után a hazaiak akár gól nélküli döntetlennel is kijuthattak volna a vb-re, ám mire felébredtek, a 10. percben már másodszorra zörrent a peches napot kifogó Klein László hálója. A védekezéssel elfoglalt csehek részérõl elõbb a 7. percben Fric célozta meg távolról a rövidsarkot, három percre rá pedig Sluka használta ki a román csapat védelmi hibáját. A félidõ végéig Csoma Alpár, Gherman, Al-Ioani, Matei és Dobre veszélyeztette a vendégek kapuját, de a labdák vagy Meller kapusról, vagy a lécrõl, végsõ esetben pedig valamelyik védõ lábáról pattantak vissza.
Szünet elõtt Ghermannak sikerült szépítenie, majd nem sokkal az újrakezdés után a harmadik kapufáján is túl lévõ Matei kiegyenlített. A hátralévõ negyedóra alatt szinte percenként adódott újabb és újabb gólhelyzet. A labdát viszont akkor sem sikerült bekotorni a csehek kapujába, amikor Jakab egy „jégkorongos cseréhez” folyamodott, a kispadra ültetve a második félidõben védõ Rizan kapust. Az ötödik mezõnyjátékosként pályára küldött Csoma lendületet adott a csapatnak, és reményt a kétezer fõs nézõseregnek, de a vendégek védelmét így sem sikerült feltörni. A román válogatott megõrizte veretlenségét a csehek ellen, de ez tegnap este kevésnek bizonyult.
„Az lett volna az igazi mennyország, ha a kapus nélkül játszó csapatunk az utolsó másodpercekben betalál. De sajnos nem mindig a jobbik gyõz” – értékelte a sorsdöntõ találkozót a Krónikának Jakab Zoltán román szövetségi kapitány. Szerinte túl szép lett volna, ha megalakulása után alig négy évvel a román válogatott már világbajnokságon vehet részt. Ionuþ Lupescu, a Román Labdarúgó-szövetség ügyvezetõ igazgatója is csak gratulálni tudott a trénernek, és – amint lapunknak mondta – legfõképpen a közönséget sajnálta, amely a mérkõzés után is hosszú percekig tapsolta és bátorította a földre rogyott játékosokat.
(fotó: Gönczi Ákos)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.