
Két győzelemmel és egy verséggel zárta a Kolozsváron megrendezett hétvégi tornát Magyarország felnőtt férfi kosárlabda-válogatottja, miközben a jövő évi Európa-bajnokság házigazdája, Románia egy győzelmet és két vereséget jegyzett.
2016. augusztus 15., 18:132016. augusztus 15., 18:13
Stojan Ivković, a piros-fehér-zöldek horvát szövetségi kapitánya a házigazdák elleni, 70:59 arányban megnyert mérkőzés után a Krónikának elmondta: javában készülnek a kontinensviadal selejtezőire – ahol majd megpróbálnak minél jobban szerepelni –, így most igyekeztek a lehető legtöbb felállást kipróbálni. A csapathoz a későbbiekben csatlakozni fog Hanga Ádám is, aki vírusos fertőzés miatt nem tudott részt venni a kolozsvári mérkőzéseken. Vele Ivković szerint egy fokkal erősebb lesz a magyar válogatott.
A horvát szakember hozzáfűzte, hogy szépen fejlődött a csapat, hiszen négy évvel ezelőtt még negyedik kalapos volt a sorsoláskor, most viszont már a második kalapba került. Ráadásul négy éve egyetlen kosár hiányzott csak ahhoz, hogy kijusson a válogatott a nagy tornára. „Optimista vagyok\" – válaszolta kérdésünkre, hogy mekkora eséllyel vág neki a selejtezősorozatnak. „Szeretném kiemelni, hogy a házigazdák mindent megettek, hogy jól érezzük magunkat itt\" – dicsérte a kolozsvári rendezést Ivković. Kérdésünkre elmondta: azért választották a kincses városi felkészülési tornát, mert baráti kapcsolatot ápol a román szövetségi kapitány Marcel Țenterrel.
Élvonalba jutottak az U16-os román lányok
Románia U16-os női kosárlabda-válogatottja ezüstérmes lett a Nagyváradon rendezett B divíziós korosztályos Európa-bajnokságon, és így feljutott a mezőny élvonalába. A torna álomcsapatába is bekerülő Maria Ferariuval és Orbán Nicolettel felálló hazai együttes a fináléban 66:52-re kapott ki a lengyelektől. A döntőben még Ghiță, Dumitrescu, Parâu, Popescu és Csurulya is dobott kosarat. A bronzmeccsen Hollandia 50:44-re legyőzte Izraelt.
A négycsapatos felkészülési tornán Magyarország és Románia mellett Észtország és Bulgária legjobb kosarasai vettek részt. Magyarország első mérkőzésén még kikapott Bulgáriától 87:59-re, utána azonban Romániát, majd Észtországot is felülmúlták 54:53-ra. Az észteket a házigazdák is legyőzték 67:66-ra, de mivel 83:76-ra kikaptak Bulgáriától, utóbbiak nyerték meg a tornát. A két vereség ellenére Marcel Țenter bizakodóan nyilatkozott: úgy véli, az elmúlt időszak edzései és a háromnapos megmérettetés láttán megvan az alap, amire építkezhetnek. Elégedett volt a csapatszellemmel és tanítványai harci kedvével, ezért úgy érzi, hogy „jó úton haladnak\" az Eb-felkészüléssel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!