
Fotó: Mediafax
2010. augusztus 02., 10:342010. augusztus 02., 10:34
A Kovács István által felkészített román csapat Ausztrália újbóli legyőzésével harcolta ki a vb-szereplés jogát: tegnap az ötödik helyért vívott találkozón 9-5-re múlták felül az ausszikat. Románia a csoportmérkőzések során két győzelemmel és egy vereséggel második lett kvartettjében
(26-1-re verte Iránt és 11-9-re Ausztráliát, illetve 14-8-ra kikapott Spanyolországtól), így a kiesési szakaszban a másik csoport harmadik helyezettjével, az Egyesült Államokkal került szembe.
Az amerikaiak elleni meccs tétje az elődöntőbe jutás, azaz a biztos vb-szereplés kiharcolása volt, ám a hazaiak nem várt akadályba ütköztek. Az erős „ellenszél” a medence széléről fújt: az orosz Andrej Sajdakov majdnem mindegyik amerikai támadásnál kiállított egy román pólóst, és olyan is volt, hogy – szinte példátlan módon – a hazaiak hármas emberhátrányban játszottak, kétszer pedig kettős emberhátrányban védekeztek. Románia így csak az eredmény után futott, ám az első három harmad végén így is rendre sikerült kiegyenlítenie (1-1, 4-4, 4-4), azonban a zárófelvonásban már nem tudta tartani a lépést: végül 14-12-re alulmaradt. Sajdakov egyoldalú ténykedése a nemzetközi szövetség (FINA) képviselőinek figyelmét sem kerülte el: miután kiderült, hogy a bíró 36 ítéletéből 29-szer a román csapatot büntette, a FINA még Nagyváradon jelezte, hogy eltiltja az orosz sípmestert.
A pénteki vereség miatt Románia az 5-8. hely egyikéért játszott tovább. Irán újbóli legyőzése nem jelentett gondot (26-4), így tegnap az ötödik helyért, azaz a vb-szereplésért játszhattak Kádár Kálmánék, mégpedig Ausztrália ellen. Ezúttal sem a bíráskodással, sem pedig a játékkal nem volt gond: Kovács István csapata leginkább jó védekezésének köszönhetően 9-5-re legyőzte ellenfelét (1-1, 3-1, 2-2, 3-1), így biztossá vált, hogy az idei Európa-bajnokság után jövőre a vb-n is bizonyíthat.
„Nem féltem attól, hogy nem sikerül kiharcolni a vb-szereplést, de azért a játék az játék, bármi megtörténhet. A csapat jól játszott, és ez biztató az Európa-bajnokság előtt, ahol a legjobb nyolc közé szeretnénk jutni” – fogalmazott Anatolie Grinţescu, a román szakszövetség elnöke, aki éppen tegnap ünnepelte születésnapját, így szép ajándékként fogadta az eredményt. Románia az augusztus 29-én kezdődő zágrábi Eb csoportkörében Montenegróval, Horvátországgal, Olaszországgal, Spanyolországgal és Törökországgal küzd meg.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.