Hirdetés

Románia torna-Eb-t rendezhet – Kolozsvár elhappolná Bukarest elől

Románia rendezheti a 2017-es torna-Európa-bajnokságot – jelentette be a Mediafax hírügynökségnek hétvégén Adrian Stoica, a hazai sportági szövetség elnöke. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. január 25., 18:482015. január 25., 18:48

„Nem először leszünk házigazdák, de amióta 1957-ben kontinensviadalt rendeztünk, már eltelt közel 60 esztendő. Ez nagyon nagy felelősség, de azt, hogy mit is jelent az ország számára, még meglátjuk” – fogalmazott.

Érdekesség, hogy az Odense város révén pályázó Dánia úgy maradt alul Romániával szemben, hogy az európai testület csupán a torna elképzelt helyszínének terveit látta. A bukaresti Lia Manoliu-sportkomplexumba tervezett, 12 ezer férőhelyes sportcsarnok építését ugyanis még el sem kezdték, pedig 2017 áprilisára annak nemzetközi működési engedélyét is meg kell szerezniük.

„Mi bemutattunk néhány fotót, azoknak viszont meg kell valósulniuk. Gondolok itt az új bukaresti sportcsarnokra, ez viszont nem kizárólag a szövetség felelősége” – magyarázta Stoica.

Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere rámutatott, hogy a kivitelezéssel azért csúsztak el, mert több mint fél éve a közbeszerzési eljárás megóvásával bajlódnak. „Remélem, hogy ez a héten végre lezárul, és amint kikiáltjuk a nyertest, elkezdhetjük a munkát. Már megszoktuk, hogy sietni kell, és ahogy korábban a Național Arena építésével történt, úgy ezzel a csarnokkal is végzünk idén” – szögezte le az elöljáró.

Ezzel együtt már napvilágot látott a vészforgatókönyv is, amely alapján Kolozsvár új csarnoka fogadná be a kontinensviadal mezőnyét. Adrian Stoica ezzel szemben leszögezte: tudniuk kell, hogy a Szamos-partiak csak nagy bonyodalom esetén kerülhetnek számításba.

Pedig Emil Boc, a kincses város polgármestere szerint nem vallanának szégyent házigazdaként, a városvezetés pedig készen áll társfinanszírozóként csatlakozni az eseményhez. „Kolozsvár is Románia része, új arénája tökéletesen alkalmas arra, hogy befogadja a tornát, ráadásul a nemzetközi szövetségek által akkreditált létesítmény” – mutatott rá.

Gabriela Szabo sportminiszter szerint jelenleg az a fontos, hogy hosszú évek után Románia ismét torna-Európa-bajnokságot szervezhet, ez óriási felelősség a számukra. „Nem is akarok arra gondolni, hogy a bukaresti sportcsarnok nem készül el időben erre a nagy versenyre. Már eddig is heti rendszerességgel egyeztettem Oprescuval, de hétfőtől még intenzívebben fogunk dolgozni azon, hogy kivételes körülményeket teremtsünk a viadalnak” – szögezte le a sportvezető.

Meglátása szerint függetlenül attól, hogy Bukarestben vagy Kolozsváron lesz az Eb, nagyon nagy jelentőséggel bír a hazai sportélet számára – Szabo célja, hogy a lehető legjobb házigazdák legyenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés