
Románia férfi vízilabda-válogtottja kiélezett küzdelemben alulmaradt pénteken a házigazda Olaszországgal szemben a trieszti olimpiai selejtezőtorna negyeddöntőjében, így a román válogatott lemaradt a nyári riói ötkarikás játékokról.
2016. április 09., 10:382016. április 09., 10:38
2016. április 09., 10:392016. április 09., 10:39
A Dejan Sztanojevics által felkészített piros-sárga-kék alakulat rosszul kezdett: az első negyedben kétgólos hátrányba került. Bár a második játékrészben sikerült kiegyenlítenie (2-2), az olaszok a félidőben is előnyben voltak (4-3), sőt a folytatásban 5-3-ra, majd 6-4-re is vezettek.
Cosmin Raduék azonban innen is felálltak: a harmadik szünet (7-6) után a három gólig jutó Mihnea Gheorghe kiegyenlített. A találkozó végül 17 másodperccel a lefújás előtt dőlt el, amikor Figlioli találata kijuttatta az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott talján csapatot a riói olimpiára.
Amint arról beszámoltunk, korábban Magyarország is szorossá váló meccsen múlta felül Németországot, kiharcolva ezzel a brazíliai részvételt. Ennek örül szombati elődöntős ellenfelük, Franciaország is. A másik ágon olasz–spanyol összecsapás lesz. Románia a kudarcot valló együttesek helyosztóján Kanada ellen kezd.
Olimpiai selejtezőtorna, negyeddöntő:
Olaszország–Románia 8-7 (2-0, 2-3, 3-3, 1-1). A román csapat gólszerzői: M. Gheorghe 3, Al. Ghiban 2, C. Radu 1, T. Negrean 1.
Magyarország–Németország 8-7 (1-0, 4-2, 2-1, 1-4). A magyar csapat gólszerzői: Varga Dé. 3, Manhercz, Erdélyi 2-2, Szivós 1.
Spanyolország–Kanada 8-7 (2-1, 2-2, 3-0, 1-4)
Franciaország–Hollandia 12-11 (1-3, 2-1, 2-2, 3-2, 4-3) – ötméteresekkel
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!