A határozat alapján a 2008-as idényben két országos bajnokságot szerveznek a sportágban: az egyik romániai helyszíneken zajlana, sõt az elképzelések szerint mindhárom tervezett futamnak az eléggé lepusztult állapotban levõ karánsebesi reptér adna otthont. Ezen elvileg csak a Bukaresti Steaua motorosszakosztályának pilótái indulnának, õk ugyanis nem egyeztek bele, hogy csak egy bajnokságot szervezzenek, amelynek futamait külföldön rendezik. A többi klub viszont emellett szavazott, így várhatóan mintegy 50 pilóta a másik bajnokságban versenyez majd, mivel nem tartják biztonságosnak a reptereken való megmérettetéseket. A tervek szerint a „külföldi\" pontvadászat hat futamából hármat a Hungaroringen, egyet a Pannoniaringen, kettõt pedig a görögországi Seresen rendeznek. Ez utóbbi három verseny fõszervezõje a bukaresti Firemotorsport, míg a Hungaroringen a futamokat a Magyar Motorkerékpáros-szövetség rendezi. „A jövõ szezon után levonjuk a megfelelõ következtetéseket, és amennyiben véletlenül nem mûködne ez a rendszer, úgy visszatérünk a régihez\" – nyilatkozta lapunknak Octavian Vrãjitoru, a szövetség gyorsaságimotor-bizottságának elnöke. Az elsõ futamot március 21-én rendezik Seresben, majd két hét múlva a Hungaroringen mérhetik össze erejüket a hazai motorosok.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.