2009. július 24., 10:132009. július 24., 10:13
Az utolsó körben, pénteken a magyarok Dél-Afrikával (m2, 14.30), a németek pedig Kanadával játszanak. Pontegyenlőség esetén a gólarány dönti el, hogy ki lesz a csoportelső, azaz egyből negyeddöntős. Németország e tekintetben jelenleg +10-es, míg Magyarország +9-es mutatóval rendelkezik.
Kemény Dénes legénysége az első és az utolsó negyedet egyaránt 3-2 arányban elveszítette a németek ellen, így a „köztes” játékrészeket hiába nyerte meg 1-0-ra, illetve 2-1-re, végül csak egy pontot szerzett. „Őszintén szólva, engem is meglepett a játék, hogy lelkileg nagyon törékenyek voltunk. Naggyá tettük a német kapust, nem is emlékszem, mikor lőttünk utoljára csak hét gólt. Bosszantó, hogy egy ilyen rutinos erőkből is álló csapat elvesztette az önbizalmát, gyámoltalanok voltunk a helyzetkihasználásban” – nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány.
Eközben a Kovács István által edzett románok folytatták menetelésüket: Macedónia után a házigazda olaszokat is legyőzték (6-5), így pénteken az eddig szintén hibátlan amerikaiakkal csapnak össze a csoportelsőségért (RTV 2, 13.05). A román bajnok Nagyváradi VSK vb-n szereplő játékosai közül Nicolae Diaconu kétszer, míg Kádár Kálmán egyszer vette be az itáliaiak kapuját.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.